Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 1-2. szám
A harmadik nagy fejezet a családi jogot tárgyalja, kilenc alfejezetben. Elsőként a család fogalmát tisztázza, visszatekintve a korai időkre. A fogalmi tisztázás azért fontos, mivel a néprajzi terminológia megkülönbözteti a vérségi kiscsaládot (két nemzedék egyenes ágon) és a nagycsaládot (három nemzedék egyenes ágon, valamint az oldalág). A falusi társadalomban viszont család alatt részben a gyermekek számát értették, ugyanakkor mellette szűkebb értelemben egyenes ágon két generációra, tágabb értelemben viszont egyenes és oldalágon legalább két nemzedékre vonatkoztatták, tehát itt már a családot a rokonság, jelesen a szűkebb rokonság fogalmával azonosították. A család-fogalom mellett használták a família kifejezést is, nem csupán pozitív, hanem esetenként negatív kicsengéssel. A sárkeresztesi jellemzőket külön elemzi a Szerző. Többek közt azt is megállapítja, hogy a rokonságot számon tartották, de leginkább az első unokatestvérek szintjéig vették komolyan. Önálló alfejezet a születés témaköre. Itt a néprajz érzelmi megközelítése mellett a jog oldaláról a jogképességre mutat rá, ami azért figyelmet érdemlő, mert a jog a gyermek érdekeit már születése előtt védelemben részesítette. Minden személy jogalany, jogokkal és kötelezettségekkel. A társadalomnéprajz részletekbe menően foglalkozik a kiskorú és nagykorú családtagokkal, míg a jog ennél alaposabb meghatározást alkalmaz (nem törvényes korú valaki 12 év alatt, majd törvényes korú, és végül teljeskorú 24 esztendős kortól). A néprajz a szokásrendszeren belül külön egységként tárgyalja az emberélet fordulóit, amelynek első állomása a születés, utolsó pedig a halál, míg a közbensők a nagykorúvá válás, a házasság, a családalapítás - az egymást követő nemzedékek állandó körforgásában. Gelencsér József azzal nyújt lényegesen többet, hogy nem csupán a népélet rendjében vizsgálja az ember életének állomásait, hanem mindent a jog oldaláról is elemez. Egy megállapításával vitatkozók: az egyházkelő nem újabb keletű egyházi aktus, ez a korai időben létezett a keresztény közösségekben, ószövetségi mintára (3. Móz. 12.), amit még a református egyház is kénytelen volt elismerni, ugyanis a közösségek olyan mértékben ragaszkodtak hozzá, hogy Torkos Jakab püspök 1747. évi generális vizitációjakor is vizsgálta meglétét. A keresztelő, a keresztszülőség szerepe, az áldomás, majd a gyermeknevelés sarokpontjainak feltárását követően az apai hatalom mibenlétét, múltját és gyakorlatát elemzi, rámutatva az apajogú társadalom jellemzőire, ami megmutatkozott a családon belüli kapcsolatokban, amely Sárkeresztesen az 1950-es évekig élő valóságnak, összetartó erőnek bizonyult. A patriarchátus meghatározó erejű volt ■* Kisebb Közlemények =_____________________Acta Papensia xvni (2018) 1-2. szám_____________________- 166 s-
