Acta Papensia 2017. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 17. évfolyam (Pápa, 2017)

2017 / 3-4. szám - Szemle - Sárospatak erőterében. A tiszáninneni származású református egyetemi tanárok életrajzi adattára és életútleírása (Szerk. Kovács I. Gábor) (Márfi Attila)

-s Szemle s­Acta Papensia XVII (2017) 3-4. szám adatsorokra, a tudományos fokozatok megszerzésére, az egyetemi tanári pozíció betöltésére, a különböző egyetemi tisztségekre és a nyugdíjazás körülményeire vonatkozó adatokat egyaránt megismerjük. Az életút bemutatásánál a szerző arra törekedett, hogy a néha konfliktusokkal terhelt teljes életpályát dokumen­tálja, ezért feltűnteti az összes betöltött álláshelyet, a párhuzamos tevékenysége­ket, a mellékállásokat, s az egyéb tisztségeket és szerepvállalásokat is. De hang­súlyt kapnak a leírásokban a hivatalos állami megbízások, a minisztériumokban és a mellettük létrehozott szaktestületekben, tanácsokban, bizottságokban vég­zett tevékenységek is - lehetőség szerint konkrét időpontokkal, időhatárokkal. Fontos része egy-egy biográfiának az adott személy társasági, társulati, egyesületi tagsági viszonyának, illetve vezetői tisztségeinek bemutatása, még­hozzá három lehetséges felosztásban. A hazai művészeti és tudományos társu­latok mellett a külföldi és a nemzetközi hasonló társaságok adatai a tudomá­nyos presztízst jelzik, akárcsak a nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel, illetőleg a közéleti szerepvállalások különböző fokozatai is. Kovács I. Gábor fontosnak tartotta az egyházi tisztségek feltűntetését és az egyházi szer­vezetekben való jelenlét pontos regisztrálását is. A tisztségek mellett a külön­böző református egyházkormányzati szinteket is rögzítette, sok esetben bizo­nyítva az egyes tisztségviselők gyökereit, egyházi kötődését. Külön tüntette fel a politikai szerepvállalásokat. Az életpálya és a társadalmi elismertség fontos fokmérői a hazai és a külföldi tudományos, közéleti, állami, katonai és civil kitüntetések és elismerések. Bizonyos tekintetben meghatározó szerepet kaptak a jövedelemre, vagyonra, gazdasági érdekeltségekre vonatkozó adatok, melyek - a kutatás nehézségei miatt - sokszor csak töredékesen jelennek meg az írás­műben. Az előbb felsoroltakkal összhangban a szerző azt is fontosnak tartotta, hogy az adattárban előforduló címszavakat tematikai és hierarchikus sorrend­ben is felsorolja. Ezek a címszavak alkotják minden egyes biográfia szerkezeti vázát, és ezen címszavaknak szinte teljes egysége megjelenik a szerző által ki­alakított hierarchikus sorrendben, megbízható lexikális ismereteket adva min­den egyes református egyetemi tanárról. Ezek a témakörök (címszavak) az életút részletes kifejtése mellett alapvető adattári bázist is jelentenek, s további vizsgálódások, összehasonlító elemzések tárgyát képezhetik. A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke is segítheti az érdeklődő olvasót és kutatót. Az adattár végén a Felhasznált források és iroda­lom című jegyzékben négy kisebb fejezetre tagolva ismerkedhetünk meg a bib­liográfiai forrásokkal. így a magyarországi református egyházra, a névtárakra, a külföldi egyetemjárással kapcsolatos adattárakra, és külön a Sárospataki Re­formátus kollégiumra, a Tiszáninneni Református Egyházkerületre és iskoláira vonatkozó forrásokkal. A részletes könyvismertetések mellett a szerző levéltári és más közgyűjteményeknél és intézményeknél fellelhető forrásokat is megem­líti, igaz, a felsorolásokban ezek nincsenek feltűntetve. Rendkívül imponáló az-= 322 s-

Next

/
Thumbnails
Contents