Acta Papensia 2017. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 17. évfolyam (Pápa, 2017)
2017 / 3-4. szám - Szemle - Lukács László: A káli-medencei lakóház a Dunántúl népi építészetében. (S. Lackovits Emőke)
-= Szemle =Acta Papensia xvii (2017) 3-4. szAm jogélet kutatója, Gelencsér József. Lukács László megállapítja, hogy az évszámok alapján határozottan kimondható, a Káli-medence barokkos vakolatdíszei a XIX. században készültek, ekkor rendkívül erős volt a barokk közvetlen hatása. A díszítőelemeket ugyan ismerték korábban is, de a barokkban váltak gyakorivá és 50-70 esztendős késéssel a kisnemesi épületek díszítésében egyeduralkodókká lettek. Mindezeken túl a lakóház külső megjelenésében meghatározó épületelem a különféle tornác, amely reneszánsz és barokk hatást egyaránt tükröz. Ezt követően veszi sorra a Szerző a Káli-medencében fellelhető tornác változatokat, így az oszlopokkal alátámasztott íves tornácokat, a kőpilléres mell- védes és mellvéd nélkülieket, a harántboltöves, a fagerendás áthidalású, a síkmennyezetű tornácokat. Megállapítja, hogy külső megjelenésre az árkádos tornácok nyújtják a legszebb látványt, amelyeknek egyik változata oszlopos, kosáríves árkádsorú, mellvédes, míg a másik pillér nélküli, kosáríves árkádsorral, mellvéddel. Anyaguk kő, a födém kő- vagy téglaboltozat. Erre a tomáctípusra nagyszámú példát is hoz. A teljes árkádsorú oldaltomácok mellett részletesen foglalkozik azzal a XIX. század végétől megjelenő változással, amelynek eredményeként a teljes árkádsornak egy-egy, vagy valamennyi ívét befalazva kis szobát, kamrát alakítottak ki, így jött létre a tört tornác és a lopott tornác. A barokkos jellemezőkön túl a klasszicista jellegzetességek ugyancsak megragadhatók, nem csupán a vakolatdíszekben, hanem a tomáctípusokban is, amit a kiugró tornácok képviselnek két oszloppal, mellvéddel, timpanonnal. Ezek többnyire kőből, téglából épültek, de deszka mellvédes és timpanonos ugyancsak előfordul, sőt, a teljesen fából épült előreugró tornác is. A nagy fejezet hetedik, utolsó alfejezete az alaprajzzal, ennek változataival foglalkozik. A Sümeg melletti Sarvaly 14-15. századi feltárt lakóházai jó összehasonlítási alapként szolgáltak a Káli-medence lakóépületeinek elemzéséhez. Előbbi helyen a jelzett időben 3-5 helyiségből álló épületekről tudunk, míg a Káli-medencéből a XIX. század első feléből többnyire három osztató, majd később nagyobb épületek is ismertek. Kiváló forrás ehhez az Acta orphanalia (árvaügyi iratok) adatokban különösen gazdag együttese. Ezekből megtudható, hogy a XVIII. században a lakótér általában három helyiségből állt, amelyekhez gazdasági épületek csatlakoztak. Ámde még később, a XIX. sőt, a XX. században is használtak két lakóhelyiséges házakat. Közöttük akadt olyan, ahol a nagyméretű füstöskonyhából leválasztottak egy kamrányi helyet. A lakóhelyiségek bejárata többnyire külön-külön a tornácról nyílt, ami füstöskonyhák esetében indokolt. Többször a kamrát is a tornác hátsó részéről lehetett megközelíteni, de előfordult, hogy a padlásfeljáróval együtt az udvarról. A tornác-elfalazással megnövelték a lakóteret, így a konyha előtti részből konyhát, a konyhából szobát, a szoba előtti tomácszakaszból kamrát nyertek. A Szerző megállapítja, hogy a tornácról nyíló külön bejárattal rendelkező 314 3-
