Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)

2016 / 1-2. szám - Műhely - ifj. Hermann István-id. Hermann István: Adalékok Pápa város XVII. századi történetéhez. I. Birtoklástörténeti vázlat és a város népességszáma

<Ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám Már 1654. november 16-án, két héttel a Pállal kötött szerződés aláírását követően a városból keltez. Az uradalmak átvétele mellett a vármegye közelgő tisztújító közgyűlése is ide szólította.64 Sajnos 1655-ből egyetlen le­velét sem ismerjük,65 s 1656-ból is csak két levele maradt fenn. 1657-ből fenn­maradt levelei viszont arra utalnak, hogy az év első három-négy hónapját a városban tölthette. Január 27-én, február 20-án, majd március 23-án keltez a városból.66 A várost 1660-tól ténylegesen birtokló Esterházy Ferenc alatt Pápa vára is­mét a birtokos-főkapitány rezidenciájául szolgált az 1670-es évek elejétől.67 Az 1660-as években talán Sempte vára adhatott otthont Esterházy Ferencnek.68 Pá­pára költözésében minden bizonnyal szerepet játszott, hogy az 1668-ban a Bá­nyavidéki Főkapitányság élére kinevezett bátyja székhelyét Semptén tartotta,69 s a várat és a hozzá tartozó birtokokat 1670-től kezdődően Pál bérbe is vette.70 64 MNL OL P 125 no 687. A közgyűlésre 1654. november 23-án került sor Pápán. Megjegy­zendő, hogy Esterházy Farkas nevét nem említették a résztvevők között. MNL VeML IV.i.a. tóm. 2. 85-86. A közgyűlés jegyzőkönyvét kérésünkre Jakab Réka nézte meg, amit ezúton is szeret­nénk megköszönni. 65 Meghívást kapott és feltehetően részt is vett ugyanakkor az év első felében megtartott pozsonyi országgyűlésen, ahol sor került Wesselényi Ferenc nádorrá és Lipót főherceg királlyá választására. GUSZAROVA 2005.127., lásd még A magyar arisztokrácia családi kapcsolatrend­szere a 16-17. században adatbázis Az országgyűlésekre meghívott főrendek pontját (archi- vum.piar.hu/arisztokrata; 2015. február 12.) 66 Január 27: MNL OL P 125 no 691.; február 20.: Esterházy Farkas nagygyimóti jobbágyokat mentesít a földesúri terhek alól (szabadossá teszi őket) MNL OL E 174 fasc. 1. sine no.; március 23: MNL OL P 125 no 692. és 693. 67 Ebből az időszakból Esterházy Ferencnek számtalan pápai keltezése ismert, például 1671. január 3.: MNL OL P 125 no 818.; 1671. május 28.: MNL OL E 153 fasc. 248. Monasterium Pápa f. 35.; 1671. szeptember 16.: SAB MPF lad. 46. fasc. 6. no if.; Pápa, 1672. április 15.: SNA Esterházy, Új rendezés I/4/а/б.; 1676. március 18.: MNL OL E 153 fasc. 248. Monasterium Pápa f. 37.; 1678. október 19.: MNL OL P 125 no 820.; 1680. augusztus 9.: MNL OL P 125 no 821. 68 Csak két semptei keltezést idézünk. Az általunk ismert levelekből az a benyomásunk ala­kult ki, hogy Esterházy Ferenc ebben az időszakban elsősorban Semptéről keltezett, de termé­szetesen ebből az évtizedből is számtalan más helyről - köztük Pápáról is - vannak adataink. Esterházy Ferenc az Esterházy család tagjai előtt nyugtatja fivérét, Pált a László bátyjuk halála után rá maradt ingóságok átvételéről. Sempte, 1660. november 19. MNL OL P 108 Rep. 7. fasc. 35 E. no 78. Esterházy Ferenc levele Pál bátyjához nővérük, Julianna haláláról. Sempte, 1669. január 28. MNL OL P 125 no 816. - Ebből az évtizedből egy pápai kelet: 1663. január 25. MNL OL P 125 no 815a. 69 Az Udvari Haditanács intimátája Esterházy Ferenc részére, miszerint Esterházy Pál confi­niorum antemonatorum supremus generalis részére a birtokában lévő Sempte várát jelöli ki szék­helynek a következő országgyűlésig, jogainak sérelme nélkül. 1670. április 30., MNL OL P 108 Rep. 40. fasc. H. no 136. 70 Esterházy Ferenc és Pál Nádasdy Ferenc országbíró előtt állapodtak meg Sempte árendá- lásáról. Bécs, 1670. április 23. MNL OL P108. Rep. 40. fasc. K. no 202. A részleteket egy Esterházy Farkas előtt kötött megállapodásuk tartalmazza. Nagyszombat, 1670. május 27. MNL OL P 108 » 42 «

Next

/
Thumbnails
Contents