Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)

2016 / 3-4. szám - Műhely - Bagi Zoltán Péter: Adolf von Schwarzenberg "villámhadjárata" 1598 júliusának végén és augusztusának elején

<ф MŰHELY ф Acta PApensia XVI (2016) 3-4. szám gyalogságból 60 katonát, valamint néhány, a lövegek töltésével és irányzásá­val foglalkozó Büchsenmeistert rendeltek. Emellett a várat ellátták megfelelő mennyiségű munícióval és élelmiszerrel.49 A sereg egy napot pihent Tata falai alatt, majd augusztus 3-án még napfel­kelte előtt elindult Gesztes irányába. Schwarzenberg néhány huszárt előre is küldött, hogy híreket szerezzenek. Amikor a vár három főből álló őrsége meg­látta a magyar katonákat, elmenekült az erdőbe, előtte azonban megpróbálta felrobbantani az ott felhalmozott puskaport. A falak kisebb sérülésekkel átvé­szelték a detonációt. Az 1598. évi hadjáratról készített jelentés összeállítója sze­rint a vár legalább egy napig képes lett volna ellenállni. Gesztesen a kereszté­nyek 7 nagy ?-? és ugyanennyi fém ágyút, valamint 28 szakállas és 18 hosszú csövű puskát találtak, megfelelő mennyiségű lőporral. Schwarzenberg a várban 75 hajdút hagyott őrségként.50 A következő napon (augusztus 4-én) Schwarzenberg újra megindította csa­patait és az éjszakát egy erdőben töltötték. Augusztus 5-én a sereg megérkezett a Székesfehérvár közelében egy magas hegyen épült Csókakő várához,51 ám a nagy hőség miatt a General Obrist-Feldmarschall aznap már nem akart tá­madni, hanem az erősségtől távolabb egy kút közelében táboroztatta le eltik­kadt katonáit. A következő nap52 hajnalán azonban Schwarzenberg hajdúkat és vallon lovasokat felderítésre vagy rajtaütésre küldte. Az őrség azonban úgy megijedt ettől a katonaságtól, hogy a rájuk bízott várat felgyújtották és gesztesi bajtársaikhoz hasonlóan elmenekültek. Schwarzenberg Csókakő további védel­mére 100 hajdút rendelt, akik azonban később, mikor már nem akartak tovább szolgálni, elhagyták a várat és felrobbantották.53 49 ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Föl.: 109Г-111Г., ÖStA HHStA FI AA Fasc. 132. Föl.: 55r-v., ÖStA KA AFA1598-8-2., ÖStA KA AFA i598-8-ad3., ÖStA HHStA StAbt Türkei 1.1598. augusztus 2. Föl. 2r-3v.,TÓTH Sándor László: A mezőkeresztesi csata, i. m. 287., ORTELIUS, Hyeronimus Augustinus: Chronologia, i. m. 152г. 50 ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Föl.: nir., ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Föl.: 56r-v., ÖStA KA AFA 1598-8-2., ÖStA KA AFA 1598-8-5., TÓTH Sándor László: A mezőkeresztesi csata, i. m. 287., ORTELIUS, Hyeronimus Augustinus: Chronologia, i. m. I52r-v. 51 A rövid hadjáratról készült iratban Csókakő helyett Szokoly (?) név szerepelt. ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Föl.: uiv. 52 A hadjáratról készült irat szerint ez augusztus 5-én történt. A továbbiakban is minden eseményt egy, majd két nappal korábbra datál. ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Föl.: ínv. 53 ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Föl.: uiv., ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Fol.: 56V., ÖStA KA AFA 1598-8-2., ÖStA KA AFA 1598-8-5., ÖStA KA AFA i598-8-ad7. » 285 «

Next

/
Thumbnails
Contents