Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 3-4. szám - Műhely - Bagi Zoltán Péter: Adolf von Schwarzenberg "villámhadjárata" 1598 júliusának végén és augusztusának elején
<ф MŰHELY ф> Acta PApensia XVI (2016) 3-4. szám A General Obrist-Feldmarschall augusztus 6-án a csókakői táborból azt jelentette a császárnak, hogy seregét Veszprém, majd Palota ellen fordítja, mivel mindkét helyről hírek érkeztek hozzá, hogy az ottani őrség tagjai feleségeiket, gyerekeit és vagyonukat próbálják menekíteni.54 Schwarzenberg tehát a következő napon elindult az utóbbi vár irányába. Ezt megelőzően azonban 500 hajdút és 200 huszárt küldött a sárréti mocsárvilágon átvezető utak biztosítására, hogy a székesfehérvári oszmán katonaság ne lephesse meg a Székesfehérvár és Palota között félúton táborozó seregét.55 A keresztény sereg augusztus 8-án56 érkezett meg Palota alá, amelynek bár őrsége kicsiny volt (állítólag alig volt több 40 főnél) mégis ellenállásra készült. Még néhány lövést is leadtak, hogy így tartsák távol Schwarzenberg katonáit. A General Obrist-Feldmarschall azonban még azon a napon felvonultatta a tüzérségét és lövetni kezdte az erősséget 9 löveggel. A védők hamarosan három katonát kiküldtek, akik megállapodtak Palota feladásáról. Ennek értelmében a diz- dár07 (Burggraf) átadta az erősség kulcsát, az őrség pedig megtarthatta oldalfegyvereit és ruháit. A kivonulókat a keresztény lovasság Székesfehérvárra kísérte. Még a tárgyalások alatt Schwarzenberg három tisztjét túszként beküldte a várba, hogy írják össze az ott található tüzérséget és muníciót. Jelentésük szerint összesen 14 ágyú állt a védők rendelkezésére és néhány szakállas puska. Mindezek használatához pedig egy boltozat alatt 20 mázsa lőport is találtak. Az 1598. évi hadjáratról készített jelentés összeállítója szerint a várat az 1593. évi ostrom után rendesen helyreállították, így ha módszeres várvívásra lett volna szükség, akkor néhány napig képes lett volna ellenállni, és feltételezhetően sok keresztény katona vesztette volna életét a falai alatt. Schwarzenberg itt őrségként a Sulz ezredből 100 gyalogost, valamint 100 pápai hajdút és 40 huszárt hagyott.58 A keresztény sereg tehát folytatta hadműveletét és Veszprém ellen fordult. A General Obrist-Feldmarschall megakadályozandó, hogy a várba erősítést, hadianyagot vagy élelmet juttassanak be, huszárokat és hajdúkat rendelt ki az utak ellenőrzésére. A portyázók még aznap éjjel rajtaütöttek a Veszprémből 54 ÖStA KA AFA1598-8-5., ÖStA KA AFA i598-8-ad7. 55 ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Fol.: 56V. 56 Itt már a két irat között két nap az eltérés. Lásd az 52. lábjegyzetet! 57 A szó jelentése várkapitány. Lásd: HEGYI Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága. I. kötet. Bp., 2007. 362. 58 ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Föl.: mv-U2r., ÖStA HHStA H AA Fasc. 132. Fok: 57Г-58Г., ÖStA KA AFA i598-8-ad8. » 286 «