Acta Papensia 2016. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 16. évfolyam (Pápa, 2016)
2016 / 1-2. szám - Műhely - S. Lackovits Emőke: Egy református "szentasszony": özvegy Gere Istvánné Kispál Anna Kalotaszentkirályról
<Ф MŰHELY ф> Acta Papensia XVI (2016) 1-2. szám fonókaláka, külön az asszonyoké, külön a lányoké, ahol a munkát farsang végére be kellett fejezniük. Magam is részese lehettem ilyen fonóházi összejövetelnek 1973-ban, sőt, a vendéglátással egybekötött fonóház zárásnak is. Megőrizték a lakodalmi csújogatásokat, amelyeket „azok az asszonyok kiáltották, akik nem szégyellték. ” Ugyanis ezek a rögtönzött rövid versikék szellemesek, tréfásak, ámde időnként csípősek, vaskosak és esetenként érzékiek voltak. Magam is lejegyeztem jónéhányat, amikor a lakodalmas menetben hol itt, hol ott hangzott fel egy-egy pajkos asszony szájából. Jékely Zoltán szerint enyhébb népítélet szerepét is betöltötték ezek a rigmusok, amolyan szóvesszőfutás volt, amikor ebben a formában mondhatott oda ki-ki annak, aki megsértette, megbántotta őt.8 Gere Istvánná mint szemérmes asszony soha nem vett részt csújo- gatásban. A hagyományőrzésre jellemző, hogy az 1980-as évekig itt, Kalota- szentkirályon volt a legszervezettebb a legényközösség, amelyet esztendőnként a hagyományos karácsonyi-újévi mulatság megszervezésére újítottak meg.9 Az 1970-es évek közepén élő szokás volt a szilveszteri tűzgyújtás a Kalota hiúján, a lányoknak újesztendőre virradó köszöntése, keresztelőn a bábának „patkópénz” gyűjtése, meghálálandó a vendégek meghívását.10 Általában elmondható mind az egyházi esztendő jeles napjainak, mind az ember élete fordulóinak szokásairól, hogy nagy gazdagság jellemezte mindkettőt. Ugyanakkor jellemző bizonyos elszegényedéssel továbbélésük is, egyes szokásmozzanatok megszűnésével vagy csak leegyszerűsödésével. Mindezeken túl ma már tudatos visszaállítással is lehet találkozni.11 Ez a hagyományőrzés jellemzi a tárgyi kultúráját is a közösségnek, legyen szó szövésről, hímzésről vagy faragásról. A szövés Gere Istvánná mindennapi munkáinak része volt, de szinte a mai napig is az. Ugyanez elmondható a var- rottasok (írás utáni hímzés), a vagdalásos (áttört hímzés) textíliák készítéséről. Nagyszámú, a hagyományos írásos mintákat megőrző, továbbadó hímzés, valamint szőttes kelme került ki keze alól. A XIX. és a XX. századi kalotaszegi gyermekek a szövést kicsi korukban tanulták meg, ugyanis segítettek anyjuknak, nagyanyjuknak a szövőszék mellett. Gere Istvánná nagylányként, 18 esztendősen sajátította el a szövést és ezzel párhuzamosan tökéletesítette is szőni 8 JÉKELY Zoltán: Kalotaszegi elégia. Bp., 2004. 49-50. 9 VASAS Samu: Népi jelvilág Kalotaszegen. Bp., 1994. 32-33. ю VASAS Samu-SALAMON Anikó: Kalotaszegi ünnepek. Bp., 1986.114., 119., 168. 11 Uo. 258-259. » 201 «
