Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)

2014 / 3-4.szám - Műhely - Csekő Ernő: Községi tisztújítások Gartán 1906 és 1911 között (Elöljárók, választók, konfliktusok)

MŰHELY Acta Papensia XIV (2014) з-4. ezt annak ellenére, hogy még a fellebbező gartai választók is elismerték, hogy a jogszabály szerint ennek joga a főszolgabírót - esetünkben a helyette eljáró szolgabírót - illette meg. A gartai polgárok beadványa tartalmilag ugyan valós visszásságokat hánytorgatott fel, de fellebbezésük jogilag nem volt alátámasztható. Hogy a felsőbb hatóság, a főszolgabírói hivatal beavat­kozása a választás menetébe előre eldöntött volt, azt Czifrák szolgabíró Guáry Béla főszolgabírónak írt sorai kellőképpen tanúsítják: „A hírói állásra a főbíró (értsd: főszolgabíró) úr által adott utasítás szerint Budai János, Molnár János (sic!) és Budai Andrást jelöltem s figyelmeztettem a választókat, hogy csak arra lehet szavazni, aki jelölve van.’e A törvényi szabályozás szerint a kijelölő ülést a választás megkezdése előtt fél órával kellett megtartani a helyi képviselőtestület egybehívásával, ami Gartán május 9-én fél 9-kor történt meg. Ezen az ülésen a választók részéről - mint ahogy ezt a kapuvári főszolgabíró a gartai elöljáróság­választás előtti felhívásában is külön kiemelte - csak a képviselőtesületi tagok vehettek részt.8 9 10 Ezzel a választók széles körét kizárta a jelölésből. (Fontos tudni, hogy a községbíró esetében a kijelölés a főszolgabírót illette, míg a többi esetben a testületet.) így a 84 fellebbező gartai választó egyike sem vett, vehetett részt a kijelölő ülésen 1906 májusában, habár az általuk jelölni kívánt Szakács András testületi tag lévén, ott volt. Utóbbi tényt maga a szolgabíró is hangsúlyozta: „(...) hogy Szakács Andrást jelöljem, senki sem szólt, sőt maga Szakács sem említette, bár a képviselőtestületi candidáló gyűlésen részt vett, sőt én öregesküdtnek másképp helyettes bírónak akartam megnyerni, de ő kije­lentette, hogy nem fogadja semmi szín sem el, mert úgyis igen el van foglalva.’*0 A szolgabíró érvelése, miszerint Szakácsot senki sem jelölte, nem igazán meggyőző érv, mert a kijelölő ülésen csak a képviselőtestület jelen lévő 7 tagja vehetett részt: közülük kettőt (Molnár Istvánt, Budai Jánost) a szolga­bíró községbírónak jelölt, a harmadikuk pedig a leköszönő községbíró, He­8 Czifrák József szolgabíró 1906. május 25-én kelt jelentése a kapuvári járás főszolgabíró­jának. SL A kapuvári főszolgabíró iratai, 399i/i9u. sz. 9 A főszolgabíró vitnyédi körjegyzőnek címzett, 1906. április 19-én kelt felhívása. SL A ka­puvári főszolgabíró iratai, 3991/1911. sz. 10 A szolgabíró 1906. május 25-én kelt jelentése a kapuvári járás főszolgabírójának. SL A kapuvári főszolgabíró iratai, 3991/1911. sz. » 261«

Next

/
Thumbnails
Contents