Acta Papensia 2014. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 14. évfolyam (Pápa, 2014)
2014 / 1-2.szám - Forrásközlés - Kránitz Zsolt: A Pápai Református Kollégium tanárainak önéletrajzai
Forrásközlés Acta Papensia XIV (2014) 1-2. haljak. Végre is nem mehetek utána másképp, nem baj, ha meghaltam, csakugyan megkeresem, akárhová lett, biztosan lesz egy divánja, amire lefekszem én, és mint annyi éven át, újra hallom lélegzetét...” Szüléimről, különösen pedig Édesapámról emlékezik meg Kemény János író is, az Erdélyi Helikon irodalmi megteremtője és pártolója. Őrá szintén kisugárzott családunk melege, és Édesapám atyai szeretetében részesült. Hozzánk kerüléséről és szüléimhez való viszonyáról így ír Kakukkfiókák című, gyermekkori emlékeit idéző önéletírásában: „Miután Járában paradicsomlevessel, palacsintás csirkével, csokoládétortával megünnepeltük tizedik születésnapomat, beírattak kint lakó tanulónak a kolozsvári református kollégiumba. A Farkas utca 17. számú házában helyeztek el mint kosztos lakó diákot, Nagy Jenő tanár és felesége, Schéfer Erzsiké otthonában. A „tanár úrék” (az első időben így kellett szólítanom házigazdámat) legszebb, legvilágosabb szobájukban szállásoltak el, egy pompás díványon, szemben a rövid zongorával és a szobanövények csoportjával. Ez volt a család parádés szobája, ahol csak neves vagy ritka vendégeket fogadtak... Lehet-e másképpen érzékeltetni, hogy mennyi szeretettel vártak, mint azzal, hogy bevallották, mindketten boldogok, hogy ezután már nem lesz ünneplő szobájuk, csak egy kicsi úriszoba, de lett egyik napról a másikra egy fiúgyermekük, akinek dédelgetés dukál és szép lakószoba. Ezek az anyai-apai érzések azután is megmaradtak irányomban, amikor megszületett első gyermekük: Laci. Szeretettel fogadtak, mégis napokba telt, amíg „berázódtam” új otthonomba. A tanár úr nagyon szigorú, erős akaratú nevelő volt, aki szerette, ha a fiúgyermek fellázad, ha kell, és úgy küzd a maga igazáért. Ennek a megértéséhez idő kellett. Idő kellett a félsz leküzdéséhez is, amely elfogott, amikor felelősségre vont azért, hogy valamelyik leckét csak bemagoltam, de nem tanultam meg. Bevallom, mint kikérdező tanártól sokáig féltem tőle, de a magánemberrel, a családfővel, s főként a szegény diákok harcos pártfogójával hamar megbarátkoztam. Különös volt ez a kétféle viszonyulásom hozzá. Az emberi egymásra találás érzése erősebb volt a leckét kikérdező tanár és diák közötti ellentétnél. Mégis jó fél esztendőnek kellett eltelnie, amikor fellázadtam túlzott szigorúsága ellen. De azután nem adódott közöttünk többé ellentét. Bizalmába fogadott, beszélt terveiről, s arról, hogy ő fonto»199 «
