Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 3. szám - Műhely - S. Lackovits Emőke: "Isten ditsőségére való buzgóságból ajándékozta…" (Adományok és adományozók a dunántúli református közösségekben a XVII–XIX. században)
Műhely Acta Papensia XIII (2013) 3. SZÁM volt döntően fontos. Nem feledkezhetünk meg azokról az adományokról sem, amelyeket egy-egy egyházközség tagjai, a nőszövetség vagy a dalárda közösen adtak valamilyen, egyházuk számára fontos cél érdekében. Ezekről azonban most nem ejtünk szót, de hangsúlyozzuk, hogy gyakran előforduló esetekről van szó. Természetesen a Dunántúli Református Egyházkerületben történt minden adományozást, minden adományozót nem ismerhetünk, hiszen egy folyamatosan végzett kutatásról van szó, amelynek teljes eredményéről csak akkor beszélhetünk, ha minden egyházközséget megvizsgáltunk. Azonban addig is már képet alkothatunk a tendenciákról, az egyes korszakokhoz köthető adakozások jellemzőiről. Ezt igyekeztünk a XVII-XIX. századra vonatkozóan most megragadni, a XX. századot mindössze néhány adattal érintve csak. AZ ADOMÁNYOZÁS FORMÁI ÉS GYAKORLATA A pénzadományok egy részét alapítványokba fizették be a hívek, amelyek az esetek egy részében, amint említettük, a tanulást, magasabb iskolai végzettség megszerzéséhez való hozzásegítést szolgálták, másik részüket pedig a templom, a parókia tatarozására, felújítására, torony építésére, harang vásárlására vagy az orgona elkészíttetésére, esetleg megjavítására fordították, sőt, helyenként özvegy lelkésznék megélhetését segítették ilyen módon, enyhítve vagy megoldva mindennapi gondjaikat.1 Elmondható, hogy a Dunántúli Református Egyházkerületben alig-alig akadt olyan közösség, amelyben ne lett volna legalább egy alapítvány, amely több helyen napjainkban is példaként szolgál. Ugyanakkor az egyházközségi iratokban gyakran találkozhatunk olyan pénzadományokkal, amelyek tűzkárt szenvedetteket, a katolikus restauráció esztendeiben árvaságra jutott eklézsiákat, elszegényedett, szükséget szenvedő közösségeket támogattak, mint pl. Köveskál közeli és távoli református gyülekezeteket, vagy a győriek a vörösberényi, bakonyszentkirályi, neszmélyi, szentgáli, csetényi, padragi, a csallóközi némái tűzi veszedelmet, természeti csapást szenvedetteket.2 Adatok igazolják, hogy esetenként a lelké1 Pl. Győrben a 18. században az üldözött lelkészeket és lelkipásztorok özvegyeit egyaránt segítették. PATAKY 1985. 153. 2 PATAKY 1985. 152. [ 320 ]
