Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 3. szám - Szemle - Gerzsenyi László–Mészáros Kálmán: A magyarországi baptista teológiai oktatás története (1906–2006) (Simon Ervin)
Szemle í^> Acta Papensia xiii (2013) 3. SZÁM négyéves képzési rendszerre állt be a szeminárium. A vidéki gyülekezetek (pénzbeli és materiális) adományaira a leghatározottabb mértékben rászorult az intézmény. Esetenként munkába kellett állni a diákoknak is, hogy kitermeljék képzésük költségeit. Manapság a Magyarországi Baptista Egyház az elsőszámú fenntartó. A hallgatók társadalmi összetétele és előképzettségének színvonala ugyancsak jelentős eltérést mutat az eltelt egy évszázad tükrében. A kezdeti időkben nem túl magasan kvalifikált baptista közösségek szinte nem is tudtak az elemi iskola hat osztályánál többet felmutatni tudó diákot küldeni az intézménybe. A képzettségbeli szórás persze nem kis fejfájást okozott az oktatóknak, de válogatásra aligha volt mód. A harmincas évektől aztán — a színvonal emelkedést szem előtt tartva — mind határozottabb igényként merült fel az érettségi megszerzése, amit számtalan esetben a teológiai képzéssel párhuzamosan tudtak csak abszolválni a szerencsésebbek. 1967-től öt tanéves időbeosztással akadémiai képzésre tért át a szeminárium. 1972-ben a Debreceni Református Teológiai Akadémiával, 1980-ban a Budapesti Evangélikus Teológiai Akadémiával kötött megállapodást az intézmény, melyek eredményeként a végzettek akadémiai oklevelet, az oktatók pedig doktori címeket szerezhettek. A képzés tudományos szintre emelését a rendszerváltozás utáni sikeres akkreditációs lépések tetőzték be. Az oktatás tartalmát mindvégig a teológiai és pasztorációs preferenciák határozták meg, de a nyelvoktatás, ill. a zeneoktatás folyamatosan hangsúlyos és magas szinten űzött eleme volt a tantervnek. Esetenként, főleg a második világháborút megelőzően — gondolva az érettségiért küzdőkre — filozófiai, retorikai, sőt biológiai és fizikai kurzusok egészítették ki a programot! Ha kicsit utána számol az olvasó, láthatja, hogy éppen 1956 az évszázados múlt félévszázados fordulópontja. A szerzők is itt határozták meg az egységek határát. Meg kell állapítani azonban, hogy nem a tragikus forradalmi események indokolták a kronológiai határok kijelölését. Egyszerűen a praktikum. Ugyanakkor 1956 kapcsán egy olyan szegmense kerül előtérbe a baptista múltnak, melyet a mai napig kevés figyelemmel kísértek az egyház belső történészei is, nemhogy a kisegyház-kutatók. E kötet néhány oldala szerint (disszidálni kényszerülő tanárok és diák, baptista humanitárius tevékenység a forradalmi utcákon) érdemes volna alaposabb kutatásnak alávetni e témát, annak mintájára, ahogyan a nagyobb protestáns egyházak is feldolgozták saját 1956-os tevékenységüket. Világos, hogy az ’56-os tematika itt sem öncélként szerepel a lapokon, hanem a szeminárium személyi állományának kicserélődése szolgáltatta az indokot. Ettől függetlenül kiindulási alap lehetne az itt elejtett néhány mondat 1956-nak a baptista historiográfiában betöltött szerepének tisztázásához. [ 490 ]
