Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 4. szám - Forrásközlés - Pongrácz József: Emlékeim
<0 Forrásközlés í^> Acta Papensia xiii (2013) 4. szám Temple285 későbbi canterbury érseket beszélni. Ugyanakkor és ugyanott286 meghallgattam a városban evangélizáló Booth tábornok,287 az Üdvhadsereg alapítója előadását. Liverpoolban ismerkedtem meg Lektonen finn lelkésszel,288 akivel később leveleztem, és nemzetközi konferenciákon többször is találkoztam, akiből egyetemi teológiai tanár, majd tamperei evangélikus püspök lett, és a magyarok iránt mindig melegen érdeklődött. 1908. október í-jétől Antal Gábor dunántúli református püspök289 tikárul alkalmazott Komáromban, ahol 1910. augusztus 31-ig dolgoztam. A püspöki irodában jó hasznát vettem gyorsírási gyakorlatomnak290 Mint egyúttal komáromi segédlelkész részt vettem a gyülekezeti igehirdetésben is, amikor beosztásom szerint rám került a sor. Nagy ritkán temetési szertartást is végeztem. Mint püspöki titkár megismerkedtem az egyházkerületi gyűlések alkalmával a kerület lelkészi és világi291 vezetőivel: esperesekkel, egyházmegyei gondnokokkal. Antal Gábor püspökben azt az erős, alkotó jellemet ismertem meg, aki mindig a kor ütőerén tartotta kezét, és meglátta az evangéliumi mozgalmak: KIÉ,292 MEKDÉSZ,293 Vasárcímű lapot. 1927-ben Magyarországon is járt, előadást tartott a muzulmánok között folytatott misszióról. Missziói tevékenységének legfontosabb eredménye, hogy felhívta a figyelmet a muzulmánok közötti evanjrelizálás szükségességére. DPL 1925. 3.1927. 80.1929. 36. 2 5 Temple, William (1881-1944): anglikán püspök. Tanulmányait Oxfordban folytatta. 1921-1929 között Manchester püspöke, majd yorki, 1942-től canterbury-i érsek. 286 Csak a gépelvényben! 287 Booth, William (1829-1912) angol metodista hittérítő, aki 9 évi szolgálat után, az egyháztól független prédikátorként a szenvedő, nyomorgó emberek megsegítésére létrehozta a Kelet-London Missziót. Ezt 1878-ban nevezték át Üdvhadsereggé, melynek szervezetét a brit hadseregéről mintázta. A szervezet a bűn és a szegénység ellen küzd, egyenruhába öltözött önkéntesei adományokat gyűjtenek, ételt és segélyeket osztanak. Ma a világon több mint 100 országban kb. 100000 önkéntessel működik. Lehtonen, Alex Emmanuel (Aleksi) (1891-1951) evangélikus lelkész, tanár. 1911-ben, 20 évesen pappá szentelték. Több évi lelkészi szolgálat után 1921-ben a helsinki egyetem tanára, majd 1923-tól a gyakorlati teológia professzora, 1934-től Tampere püspöke, 1945-től Turku érseke volt. 2 9 Antal Gábor 1843. május 10-én született Szentkirályszabadján. Középiskolai tanulmányait és a teológiát is Pápán végezte 1855-1866 között. 1866-1867 között Monoszlón segédlelkészi szolgálatot látott el. Külföldi egyetemeken is tanult: Berlinben 1867-1868 között a bölcsészeti, Zürichben 1868-1869 között a teológiai karon. 1869-ben a Székesfehérváron tartott egyházkerületi közgyűlés alkalmával szentelték lelkésszé. Hazatérte után a pápai főiskolán a bölcsészeti és politikai tudományokat oktatta. 1887-ben az ácsi gyülekezet választotta lelkészévé, állását 1888-ban foglalta el, és 1896-ig töltötte be. 1896-1914 között Rév- komáromban végzett lelkészi szolgálatot. A dunántúli egyházkerület 1890-ben tanácsbíróvá, 1892-ben aljegyzővé, 1896-ban püspökké választotta. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak tagja, 1903-től alelnöke, 1907-től elnöke volt. A Konvent elnöki tisztét is betöltötte, a Ferenc József-rend nagykeresztese és a magyar főrendiház tagja is volt. 1914-ben hunyt el. Felesége Kluge Matild volt. DREKK O. 394t. 156. TtREL I. 8. d. 6. Ács. 1.1. II. 13. IV. 2. d. 9. Monoszló. 2. d. 10. Révkomárom. 9,16, ZOVANYI1977. 28. SZÖGI 2000. 97 (785. sz.). SZÖGI 2001. 89 (484. sz.) 290 A kéziratban: Jó hasznát vettem a gyorsírási gyakorlatomnak a püspöki irodában. 291 Csak a gépelvényben! 292 Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ): ifjúsági egyesülés, melynek célja fiatalok közti missziós munka, egyházközi és nemzetközi jelleggel. Alapját George Williams vetette meg 1844-ben Londonban, Young Men’s Christian Association (YMCA) néven. A mozgalom célját az ún. párizsi alap (1855) fogalmazta meg. Ma 53 nemzetben kb. 3 millió tagja van. Magyarországon 1883-ban indult meg a szervezkedés Szilassy Aladár elnökletével, titkára Szabó Aladár és Plichta Aladár lett. Bibliaóráit és előadásait 1900-ig a Református Teológia Kálvin téri épületében, ünnepélyeit pedig a Deák téri evangélikus és a Kálvin téri reformá[ 550 ]