Acta Papensia 2013 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 13. évfolyam (Pápa, 2013)
2013 / 2. szám - Műhely - Köntös László: Vallomás a Kollégiumról
^ Műhely í^> Acta Papensia XIII (2013) 2. SZÁM a képzeletbeli Pápát a Kollégiummal ma is elő tudom hívni gyermekkori emlékeimből. Igen, ha akarom, látok magam előtt egy várost, az időtlen Kollégiummal, a történelmi esetlegességektől eloldottan, égi fényben. Aztán másodszori találkozásom, most már valóságosan, akkor volt, amikor a nyolcvanas évek elején riportot készítettem a könyvtárról a Reformátusok Lapjának. Kövy Zsolt igazgató úr nagy szeretettel fogadott, mégis ilyen szavak jutnak eszembe akkori élményemről: félhomály, hideg, por, zsúfoltság, kopottság. Olyan volt az egész, mintha egyenest a múltba léptem volna. Mintha a könyvtár egy elmúlt világ itt felejtett darabja lett volna, a múlt foglyaként örök mozdulatlanságra ítélve, hogy bizonysága legyen az immár visz- sza nem hozható időnek. Olyan volt a könyvtár, amilyennek az egyházat is látom sokszor: tehetetlen múltban léte miatt a jelen drámája tragikus szereplőjének. Már régóta tudom azonban, hogy otthontalanságom történetében mindig is volt valami állandó, valamiféle folyamatos szellemi és érzelmi tartalom, valamiféle alig megragadható, történetileg is kiterjedő emlékezetközösség, amelyet jobb híján a református hagyománynak neveznék. Ez a közelebbről alig definiálható szellemi, lelki és érzelmi közösség, ez a dunántúli református hagyomány a templomaival, gyülekezeteivel és szimbolikus intézményével, a Kollégiummal az a szellemi valóság, amely által egyáltalán beszélni tudok arról, hogy én ki vagyok, hogy hova valósi vagyok. Csak az e hagyományhoz való viszonyomon keresztül tudom magamat elhelyezni a világban. Jól tudom én persze, hogy ez a közel fél évezredes hagyomány belülről korántsem olyan egységes és ideális, ahogyan az az én romantikusan historizáló református tudatomban él. Jól tudom én, hogy ez a belsőleg egységesnek tételezett történeti folyam tele van törésekkel, belső feszültségekkel, ellentmondásokkal, és ebbe a kontstruált egységbe bőven beleférnek egymásnak ellentmondó áramlatok is, a református ortodoxiától kezdve a nemzeti liberalizmusig. Ismerem ennek a hagyománynak sok belső ellentmondását: merev ortodoxiáját és felelőtlen liberalizmusát, teátrális klerikalizmusát és üres mo- ralizmusát, melldöngető önállóságát és szánalmas tehetetlenségét, folytonosan hangoztatott megújulási szándékát és apatikus közömbösségét, kiüresedett nyelvét és naív tradicionalizmusát. Amikor aztán Pápára kerültem, gondolkodhattam az Üristen humorán, aki az amerikai légkondicionált irodámból visszalökött ide a múmia mellé. Volt itt is légkondicionáló, a könyvtár folyosójának végén lévő kis irodámban, de [ 150 ]
