Acta Papensia 2011 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 11. évfolyam (Pápa, 2011)
2011 / 3-4. szám - Műhely - Karlinszky Balázs: A balatonfűzfői római katolikus egyházközségek a két világháború között
MŰHELY Acta Papensia XI (2011) 3-4. A fűzfőfürdői elemi népiskola a befejezéséhez közeledő klebelsbergi iskolaépítési program egyik utolsó alkotása volt. Az 1930-ban átadott egy tantermes és tanerős iskolában kezdetben 26 diákot oktatott Kárpáti Géza tanító. A növekvő igényeket mutatja, hogy 1935-re, az utolsó olyan tanévre, amikor még a vörösberényi plébániához tartozott az iskola, a tanulók létszáma közel megkétszereződött, 47-re emelkedett.29 30 A létszámbővülés eredményeképp újabb, az előzővel egybenyitható - és így kápolnaként használható - tanterem épült, és sor került egy második tanítói állás kialakítására is. 1940-ben már 118 diákot oktatott a két, egyébként katolikus tanító, Kenedli Ferenc és Kővári István. 50 A FÜRDŐTELEP MEGALAKULÁSA Az egyházi forrásokban következetesen Fürdőtelep, majd a lelkészség 1942-es megalakulását követően Balatonfűzfő néven szereplő egykori Fűzfőfürdő a minisztériumi felügyelet hiánya miatt jóval szabadabban fejlődhetett Gyártelepnél. A hitélet megszervezése terén az első lépés a helyi Oltáregyesület megalakítása volt, amely 1929. augusztus 17-én történt meg Forster Gyuláné elnöklete alatt.31 A következő év decemberében sor került az egyházközség megalakulására is, természetesen még a vörösberényi plébános, Gyöngyössy Imre egyházi elnöksége mellett. A helyzetet bonyolította, hogy az egyházközség tagsága döntően nyaralókból és villatulajdonosokból állt, akik Budapesten dolgoztak és a nyaralóidényen kívül ott is laktak. így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az 1930-ban létrejött fürdőtelepi állami népiskola karácsonyi ünnepségét ugyan a fővárosból leránduló Oltáregyesület és Jalsovszky Jenő szervezte Gyöngyössy plébános részvételével, de az egyházközség megalakulására már Budapesten - az Országos Katholikus Szövetség Ferenciek téri üléstermében - került sor december 22-én.32 Ezen természetszerűleg a vörösberényi plébános nem vett részt. A világi elnök Forster Zoltán Tolna vármegye nyugalmazott főispánja 29 VÉL A/25 Iskolai jelentések. Vörösberény 1930. és 1935. 30 VÉL A/47/1 1940/II. Fűzfőgyártelep 7-8. Kenedli Ferenc (1910-1992) Vépen született, 1931- ben Csurgón szerzett tanítói oklevelet. 1936 szeptemberétől Pápasalamonban, 1937 szeptemberétől - rövid fűzfői kitérővel - 1948-ig Vaszaron tanított. Győrben hunyt el 1992 májusában. Vö. MEZEI 2011. 64-66. 31 VÉL A/44 4820/1929. 32 VÉL A/44 5331/1930- (A jegyzőkönyv: VÉL A/44 28/1931.) *TP 209 ^