Acta Papensia 2011 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 11. évfolyam (Pápa, 2011)
2011 / 3-4. szám - Műhely - Karlinszky Balázs: A balatonfűzfői római katolikus egyházközségek a két világháború között
MŰHELY Acta Papensia XI (2011) 3-4. lett, alelnökké Forster Gyulánét és Jalsovszky Jenő minisztériumi tanácsost, gondnoknak Merkl Albert nyugalmazott MÁV főfelügyelőt és Kárpáti Géza állami elemi iskolai tanítót választották meg, valamennyit közfelkiáltással.33 Az egyházközség munkája - a személyi összefonódások révén értelemszerűen - szorosan összekapcsolódott az Oltáregyesületével. Célkitűzéseik között szerepelt az önálló kápolna megépítése, vagy annak felépültéig az istentiszteletnek helyet adó klubhelyiség feldíszítése, liturgikus tárgyakkal történő ellátása volt. Másik céljuk egy papiak megépítése volt, gondolván egyrészt arra, hogy a nyári üdülőszezonban vendégeskedő lelkésznek megfelelő szállást tudjanak biztosítani, másrészt figyelembe véve azt is, hogy a későbbiekben káplán, esetleg önálló plébános otthonául szolgálhat. ELSZAKADÁS VÖRÖSBERÉNYTŐL Mind Fürdő-, mind Gyártelepen problémát jelentett a két újonnan létrejövő egyházközség és a régiek - a balatonkenesei, litéri, papkeszi és vörösberényi - közti határok megállapításának elhúzódása, illetve a vörösberényi plébánossal egyre inkább kiéleződő konfliktus. Először a hitoktatás kérdését sikerült rendezni. Rótt Nándor 1931 tavaszán Budapesten járva értesült a fűzfőfürdői egyházközség tagjaitól, hogy Gyöngyössy - hivatkozván egyéb hitoktatói elfoglaltságaira Almádiban, Vörösberényben és a Gyártelepen - egész tanévben hanyagolta a katolikus hitoktatást a helyi iskolában. Számonkérő sorai mellett a püspök egyúttal a szomszédos és jóval közelebb lakó balatonkenesei plébánost, Németh Árpádot bízta meg a fürdőtelepi hitoktatással.34 A helyzet újabb rendezése a gyártelepi lelkészség felállítását követően történt, amikor az újonnan kinevezett helyi lelkészt, Androsits Istvánt bízta meg a püspök a hitoktatással a fürdőtelepi iskolában is.351932 januárjában újabb lépés történt a vörösberényi plébániától történő elszakadás irányába. Forster Gyuláné ekkor kérvényezte Rótt Nándortól, hogy mivel amúgy is a kenesei plébános végzi a helyi iskolában a hitokta33 Megjegyzendő, hogy Kárpáti Géza tanító faragta azt az oltárt, ami a templom felépítéséig istentiszteleti helyként szolgáló iskolában került elhelyezésre. 34 VÉL A/44 1390/1931. 35 VÉL A/44 846/1935. Atn 210 <6#