Acta Papensia 2011 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 11. évfolyam (Pápa, 2011)
2011 / 1-2. szám - Szemle - Kis Péter: A királyi szolgálónépi szervezet a 13–14. században (Petrik Iván)
SZEMLE Acta Papensia XI (2011) 1-2. lónép fogalmát is lehetett volna definiálni néhány szabatos mondatban a kötet nyitányaként (még akkor is, ha a kötetet végigolvasva mindent megtudunk róluk). Az első tematikus rész felvezetéseként, rögtön a kötet elején a szolgálónépi típusok felsorolásával, és (amennyire lehetséges volt) szolgálatuk tisztázásával izgalmas olvasmányt kapunk. A szerző két nagy kategóriát különít el: az élelmiszerrel adózók, valamint a király közelében speciális feladatokat ellátók körét. A legtöbb szolgálónép elnevezése azonnal mutatja speciális szolgáltatását: pásztorok, halászok, mézadók, vagy fegyvernökök, hirdetők, erdőóvók, solymászok, agarászok stb.; némely esetben azonban ez nem olyan egyértelmű. Az udvarnokokxól ugyan kimutatható, hogy élelmiszerrel adózó földművesek voltak, de a tárnokok funkciója problematikus. Az adók beszedésében lehetett szerepük, de hogy a termények tárolásában, kezelésében is részt vettek volna, arra vonatkozóan nincs pozitív adatunk.1 Érdekes a szőlőművesek (vinitor) és boradók (vinidator) elkülönülése. Az előbbi kategóriába tartozók a szüretig bezárólag foglalkoztak szőlőtermesztéssel, a bor készítése, kezelése azonban már az utóbbiak feladata volt. Keveset tudunk a valószínűleg a vadászatok során elejtett állatok bőrének kikészítésével foglalkozó darócokról, vagy a szolgálatukat csak bizonytalanul meghatározó elnevezésű asztalno- kokról. Az azonban bizonyos, hogy a trombitások (gajdosok) és az igricek a királyi udvar mulattatásával foglalkoztak. Beszédes a csak egy-egy adatból ismert kénytelenmosók és jégadók elnevezése is. A szolgálónépi típusok felsorolása után a szerző pontosan meghatározza jogállásukat, társadalmi helyzetüket. A király főtulajdonosi (propriusi) hatalma alatt álló népek túlnyomó része paraszti életformát követett, s csak kevesek, a szervezet tisztségeit betöltők emelkedtek ki közülük. A kötet legnagyobb terjedelemben a szolgálónépi (udvari) szervezet igazgatásával foglalkozik. Részletesen feltárja a főméltóságokhoz (nádor) való viszonyát, a helyi szervezet (ispánságok) felépítését, a tisztségviselők (ispánok, udvarispánok, századosok, tizedesek) feladatait, társadalmi helyzetét. A szerencsés forrásadottságú Csallóköz kapcsán mélyebben is beleláthatunk a szervezet életébe. A csallóközi udvarnokok ispánjai közül néhány személynek az életpályája is felvázolható és jól körvonalazódnak feladataik. Ezek közül a legfontosabb az adók begyűjtése, bíráskodás, a birtokok védelme (pereskedés), és az alájuk tartozó népek felügyelete, „nyilvántartása” volt. Az ispánok leginkább a köznemesi rétegből kerültek ki. A szerző bemutatja azt a folyamatot, ahogy az archaikus, viszonylag kis kiterjedésű, zárt területet alkotó ispánságok felbomlanak. A XIII. században a megye alkotja azt a keretet, amely összefogja őket, majd a szolgálónépek 1 A tárnok szó jelentése később, a XIV-XV. században jelentősen módosult. A szabad jogállású személyeket, sőt a királyi aula tagjait is nevezték így. Vő. KIS 2010. 115. 130 <€*•
