Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)
2010 / 3-4. szám - Szemle - Tapolcainé Sáray Szabó Éva: Komárom nyomdászat- és sajtótörténete 1705–1849 (Horváth Géza)
SZEMLE Acta Papensia X (2010) 3-4. Komárom nyomdászatát Töltésit követően Turótzi Mihály (1721-1737), majd Schmied Miklós János (1740) képviseli. Az ő helyi működésükről is csak kevés konkrétummal rendelkezünk. Előbbi nem folytatta a helyi kalendárium kiadását, utóbbitól mindössze egy könyv komáromi kinyomtatásáról tudunk. E tipográfusok működése a helyi nyomdászat történetének első korszakát jelentik. E korai időszak officináinak ismeretéhez az újabb levéltári kutatások remélhetőleg több adattal, ténnyel hozzájárulnak majd. Több évtizedes szünet után Wéber Simon Péter jól megalapozott helyi működésétől (1788-1794) kezdve tekinthető folyamatosnak Komárom nyomdászata. Az ő komáromi fióknyomdájának működése során összesen 115 kiadvány jelent meg, amelyek igen szerteágazó tematikát ölelnek fel. A szerző szerint e „rendkívül rokonszenves polgár” jó szemmel vette észre Komárom gazdasági fellendülésében rejlő lehetőségeket. Munkássága teret adott a felvilágosodás helyi kibontakozásának, amely a város művelődéstörténetének „arany lapjait” jelenti. A másik neves személyiség volt ebben az időszakban Komáromban, a nagy műveltségű, világlátott, sokoldalú református lelkész, Péczeli József (1750-1792). O és a köré tömörült Komáromi Tudós Társaság együtt jelentették meg 1789-1792 között Wébernél a hazai hírlapirodalom első tudományos ismertterjesztő folyóiratát, a Mindenes Gyűjteményt. Péczeliék társasága küldetésének tekintette a népfelvilágosító irodalom, a magyar nyelv művelését, a magyar nemzet érdekeinek képviseletét, az olvasóközönség szélesítését, ami országos jelentőséget adott működésüknek. Az irodalmi és tudományos élet megszervezésének folyamatában és a magyar művelődéstörténetben is kitüntetett hely illeti meg e jeles komáromi sajtóterméket. Mindezt részletesen elemzi, aprólékosan bemutatja Tapolcainé monográfiája, amely a szerkesztők és munkatársaik tevékenységét követendő példaként állítja a ma embere elé. A teljes korszakban további három periodikum jelent meg Komáromban: a Laura (1824) című figyelemre méltó, de kérész életű kezdeményezés, illetve a helyi hadi sajtó termékei: a Komáromi Lapok és a Komáromi Értesítő (1849). Ezeket már Wéber nyomdájának volt művezetője, Weinmüller Bálint, majd utódai nyomtatták, akiknek kiadói politikája már nem követte az előzőekben leírt elveket. Weinmüller Bálint (1794-1800) kelendő könyvek kiadását tartotta elsődlegesnek. Ezt bizonyítja 9 utánnyomása, valamint a komáromi kalendárium megjelentetése. A „Komáromi új- és ó kalendáriom”, ami gyakorlatilag az I. világháború végéig (sőt megszorításokkal 1945-ig) megmaradt, nagy, olykor százezres példányszáma és eladhatósága biztos anyagi alapot teremtett a mindenkori nyomdász-kiadó számára. Tartalmi és formai vonatkozásban e kiadványok már hanyatlást jelentettek, nem jellemzi őket a XVIII. századi nyomdatermékek míves gondossága, igényessége. *ry> 330 <6*
