Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)
2010 / 3-4. szám - Újraolvasó - Gondol Gábor önéletírása
ÚJRAOLVASÓ Acta Papensia X (2010) 3-4. dett meg a tanuló, könnyíté a többi tételes jog ismeretének megszerzését, a hiteles törvények okainak, összefüggésének és céljainak megitélését. Egyszersmind a haladni kívánók előtt egyengette az utat arra, hogy törvényismerőből jogtudósokká lehessenek. Különösen feltűnt a római jog tanításának sikere az első két évben, midőn tanítványaimnak legnagyobb része jeles osztályzattal végezte a magyar magánjogot. Midőn Kerkapoly Károlyt országgyűlési képviselővé választották67, ideiglenesen előadtam a jog és államtudományok encyclopaediáját. Miután ezen tantárgyat az egyetem és kir. akadémiák tantervébe belefoglalták, szükségképpen elő kellett azokat adni a mi protestáns akadémiáinkon is. Ebben mutattak fel tanítványaim legkevesebb sikert. S ezt részemről igen természetesnek találtam, mert a jog és államtudományok rendszerébe tartozó minden tantárgynak körisméjét akár alaki, akár anyagi tekintetben alaposan felfogni annak, aki még sem észjogot, sem tételes jogot vagy államtudományt nem tanult, vajmi nehéz. S igy a kevés siker nem lepett meg. Miután a pesti egyetem még az alkotmány visszaállítása után, 1868-ban sem ismerte el a pápai jogakadémiát nyilvánosnak, s az ott kiállított bizonyítványokat felmutató ifjakat a megfelelő egyetemi tanévre nyilvános hallgatókul föl nem vette, a tanári kar beleegyezésével az 1868-iki egyházkerületi közgyűlés alkalmával mint főiskolai igazgató azon javaslatot terjesztettem elő, hogy főgondnokunk, az országgyűlés hatalmas ellenzéki vezére, Tisza Kálmán68 intézzen erélyes interpellációt ez iránt, hogy a protestánsok jogakadémiáinak nyilvánosságát, mely az 1792. évi 26. t.-cikken alapszik, mi okból nem ismerik el a kir. akadémiák s az egyetem, s szándékszik-e a miniszter az idézett törvénynek érvényét e tekintetben is megtartani. Ennek következtében megszűnt azon makacs ellenszegülésnek végső nyoma is, mely önkormányzati jogaink békés gyakorlata ellen mindannyiszor fölemelte fejét, valahányszor a nemzet ősi alkotmányával összeforrt vallási szabadságunk amazzal együtt elnyomásnak és üldöztetésnek volt kitéve. Két évtized alatt különféle viszonyok s koronként kedvezőnek mutatkozó kilátások között is a tanári pálya volt az, mely nekem az addig nem érzett lelki nyugalmat és megelégedést nyújtotta, s ezt a megelégedést a kezdet ne67 Kerkapoly Károlyt 1865-ben választották meg az enyingi választókerület országgyűlési képviselőjévé. SZINNYEI VI. 1899. 113. 68 Tisza Kálmán 1867-1902 között töltötte be a dunántúli egyházkerület főgondnoki tisztségét. ZOVANYI1977.162. 320 <6*