Acta Papensia 2010 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 10. évfolyam (Pápa, 2010)
2010 / 1-2. szám - Kisebb Közlemények - S. Lackovits Emőke: Tartozni valahová: protestantizmus és református azonosságtudat
KISEBB KÖZLEMÉNYEK Acta Papensia X (2010) 1-2. kodó a kommunista diktatúra miatt nem fejthette ki tevékenységét, nem tudható, hogy egyáltalán született-e hasonló formátumú gondolkodó? - teszi fel a kérdést a Szerző. Ezt követően a szocializmus időszakának kártékony tevékenységére tér ki, amely a nemzeti történeti tudat folytonosságát szakította meg, bűntudatot igyekezett ébreszteni és állandóan szembesíteni vele a nemzetet, a társadalmat, mindent az osztályharc szemüvegén át nézve, ami melegágya volt a hamis történelmi helyzetértelmezésnek, megfosztva az elemzőket és elemzéseket a választás lehetőségétől, a történelem szükségszerűségét hangoztatva. Ebből a süllyedésből az 1980-as esztendők jelentettek kiemelkedést. Ugyanakkor minden komoly történelemi munka, szaktudományi eredmény ellenére elmaradt sorsfordító eseményeknek, így 1945-nek, 1956-nak és 1989/90-nek történelemértelmezése és történelmi tanulságainak összegzése, amelynek a jövő szempontjából van komoly jelentősége. Miközben ezt hangsúlyozza Kosa László, egyúttal önkritikus hangot üt meg, hisz nem akadt a vezető magyar értelmiségiek között senki, aki ezt a feladatot elvégezte volna, pedig a jövő szempontjából lenne fontos történelmi szerepünk tisztázó elemzése, az ország és a nép valós helyzetének bemutatása, érdekeink számbavétele és higgadtan, tárgyilagosan szólni a lehetséges szövetségesekről, válaszolva arra a kérdésre is, hogy mi lehet ma a mérce? Önismeretünkhöz, valós önértékelésünkhöz ez a tanulmány és a felvetett kérdések megválaszolása nagyban hozzájárulhat. A következő írás a Kereszténység és magyar népi kultúra címet viseli, s művelődéstörténeti-néprajzi szempontú elemzéssel tekinti át a kereszténység és népi kultúra kapcsolatát. Az európai kultúrának négy nagy forrására mutat rá: a kereszténységet megelőző pogány műveltségre, vagyis a Római Birodalom határain kívül élő népek (barbárok és utódaik) különböző kultuszaira, az antikvitásra (ókori görög-római kultúra), a zsidó-keresztény vagy ószövetségi tradícióra és a kereszténységre. Szigorúan körülhatárolja a népi kultúrát, jelezve, hogy a XIX-XX. századi paraszti műveltséget érti alatta, belefoglalva a kézműves- és kisipart is. Rámutat arra az eltérésre, amely a nyugat-európai, valamint a közép- és kelet-európai népeket jellemezte a népi és a nemzeti kultúra viszonyának meghatározásában; utóbbin belül felhívja a figyelmet a magyarok, lengyelek, csehek, továbbá az ókori és középkori műveltséggel nem rendelkező népek közötti különbségekre. Tekintettel arra, hogy a népi kultúra a nemzeti öntudatnak és közgondolkodásnak lett részévé, művészi 148
