Acta Papensia 2009 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 9. évfolyam (Pápa, 2009)
Szemle - Katona Csaba: „Füreden az idén először nékem hozatik szerenád..." Slachta Etelka balatonfüredi naplója (1841). (Hudi József)
Szemle emlegetett arácsi birtokos házánál, akivel nem sokkal érkezésük után ismerkedtek meg. A napirendi beosztást édesanyja gyógykezelése (kúrája) határozta meg: ha korán keltek, már reggel 6 órakor sétát tettek, közben savanyúvizet kortyolgattak. Ha megszólalt a kápolna harangja, misére mentek. Reggeli után ismét séta következhetett, de előfordult, hogy Tihanyba kocsikáztak vagy Vargáéknál vendégeskedtek. Délelőtt jó időben a balatoni fürdőbe is mehettek volna, de ezzel a lehetőséggel nemigen éltek. Déltájt (néha egy óra után) ebéd következett, melyet több alkalommal Vargáéknál fogyasztottak el. A felszolgált ételekről hősünk csupán egyszer, egy gyomorrontásos eset kapcsán tett említést (ekkor vacsorára fogast ettek). Ebéd után rendszerint 6-ig a lakosztályukba vonultak vissza. Anyja kártyázással, vendégfogadással, beszélgetéssel ütötte el az időt. Este újra séta, esetleg színház, vacsora, és szinte minden nap bál következett. A napirenden belül - érthetően - a bál kapott kitüntetett figyelmet Etelka gondolkozásában. A bálra készülés, a toalett, a táncok, az udvarlók viselkedése, az „elektrizált" légkör részletesen tárul fel előttünk. Meglepő, hogy az irodalomszerető, a Regélőbe cikkeket írogató „magyar honleány" Füreden csak egy alkalommal, július 24-én, szombaton este volt színházban. Az esetről csak annyit jegyzett fel, hogy „Lendvay valóban remekül játszott." (59.) A nők bálványának tartott Lendvay Márton mellett még egy pesti színészt említett meg, a bálon résztvevő Szakácsyt (Szakácsy Istvánt). Mindketten a pesti Magyar Színház tagjaiként vendégszerepeitek Füreden. A korabeli nemesi etikett előírásainak megfelelően Etelka nyilvánosan sosem mutatkozhatott egyedül, nehogy jó hírén csorba essék. Édesanyja árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát. Ha nem anyjával volt, mindenhova kísérővel ment. Báli tánc vagy séta közben csupán néhány pillanatra kerülhetett bizalmas közelségbe egy-egy szimpatikus fiatalemberrel. Hiúságát legyezgette, hogy egyszerre több udvarlója is akadt, s mindegyiket elkápráztathatta tánctudásával, zongorajátékával, finom társalgási modorával, műveltségével. A szerelmi érzések kifejezésére a férfiak részéről e korban a kéz puha érintése és a „forró kézcsók" szolgált. A szerelmes nő testmozdulatával és tekintetével vagy éppen szóban mondott igent vagy nemet. Kapcsolatot kezdeményeznie azonban illetlen dolognak számított. A túláradó érzések a férfiak szeméből öröm- és bánatkönnyeket csaltak elő. Füreden is működött Etelka korábbi pesti, soproni ismeretségi köre; legfőbb barátjuk Pintér Mátyás soproni császári-királyi kapitány volt, aki nemcsak szállást szerzett számukra, hanem az itt a megjelenő köz- és főnemesi réteg tagjaival is megismertette őket. A kölcsönös meghívások, a nyilvános terek teremtettek lehetőséget a társas érintkezésre. Bár Etelka magát szabad384 Acta Papetisia IX (2009) 1-4.