Acta Papensia 2008 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 8. évfolyam (Pápa, 2008)
2008 / 1-2. szám - Forrásközlés - Hudi József: Kacz Lajos pápai évei (1861–1867)
Forrásközlés dománya által nagyon elragadtatva, mert a következő évben keletkezett az az adoma róla, hogy egyszer a hátsó padokban cincogtak a fiúk. Rájuk szólt a Jády professor, hogy:- Mit röhögnek ott, amid33?- Mire az egyik nebuló feláll, s ekként dekla- mál:- Tanár úr, megesküszöm a három ujjamra, hogy a Mező Gyula34 azt mondta, hogy a Jády szamár. A támadt nagy röhejben nem lehetett kivenni, milyen szavakkal fejezte ki az aposztrofált professor a hallottak felett érzett méltó felháborodását; de a sértő kifejezést aligha torolta meg érzékenyebben a professor úr, mert különben minden erély nélküli jámbor ember volt, tán haragudni sem tudott úgy, hogy haragjától valaki megijedt volna. A másik tanáromról, Szép Gáborról fentebb már pár szóval megemlékeztem. Ezzel az úrral már nem lehetett tréfálni. Mikor az osztályba belépett, mindig olyan sötét volt az arca, mintha egy országot ölt volna meg. Jókedvét sohasem láttuk, arcán mindig a legnagyobb fokú elégedetlenség tükröződött. Azt beszélték róla, hogy világ gyűlölete onnét ered, mert az első magyar fizikát Tarczy Lajos35 - szintén pápai professorral együtt dolgozták ki, és mikor a könyv megjelent, sem a társszerzőről nem volt említés abban, sem a kikötött honoráriumot Szép Gábor nem kapta meg. Ezért aztán a társszerző mindig a magas akadémiára tett gúnyos megjegyzéseket; értve alatta az első emeleten elhelyezett magasabb osztályokat, melyekben Tarczy tanította a mathesist és fizikát. Ha valami tantételt a táblán levezetett, rendesen hozzátette:- Lehet, hogy ezt majd a magas akadémián önöknek másképp fogják előadni amici, - de akkor is ez lesz az igazság. Előadása unott és homályos volt, én legalább nem épültem tőle semmit. Ami a tudományt illeti, bizony nagy visszaesésnek tűnt fel ez nekem, mert pozsonyi tanáraimnak a leggyöngébbje is felette állt az én osztálytanáromnak, de maga a diáktársadalom, az már határozottan jobb volt. Nehány lutránus36 diákot kivéve az összes növendékek kálvinisták voltak. Legtöbb diákot adott Veszprém, Somogy és Zala, ezután Komárom megye. Vasból is 33 amid (latin) = barátaim 34 Mező Gyula Csöglén született, ahol apja, Mező Dániel 1842-1849 között volt református lelkész. 1849-1887 között már Tapolcaion szolgált. Vö. TÓTH 1927. 25., 95. - Mező Gyula 1858 őszétől a II. osztályban kezdte pápai gimnáziumi tanulmányait, 1861/62-ben V. osztályos, Kacz osztálytársa volt, vagyis ekkor tanította Jády. 35 Tarczy Lajos (1807-1881) 1833-tól tanított a gimnáziumban, nevéhez fűződik a Képzőtársulat megalakítása (1841). Bővebb életrajza: TRÓCSÁNYI1981., SZÉNÁSSY 1983. 36 lutránus = lutheránus, evangélikus 66 Acta Papensia VIII (2008) 1-2.