Acta Papensia 2008 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 8. évfolyam (Pápa, 2008)

2008 / 1-2. szám - Műhely - "Mindig egy másik erőből is kérve". Beszélgetés a 95 éves Nádasdy Lajossal

Műhely láthatod, hogy a túlórám mennyi. Reggel nyolckor bementem és este hatkor jöttem haza. Mindig lehordtám a könyveket a kocsira, rendeztem, aztán elővettem a szaknaplókat. S aztán újra visszahordtam. Jó kis torna volt. — Hány évig tartott ? — 1970-71-72-ben, de akkor még csak nagyjából rendeztem át az egészet. Hanem mikor 1981-ben visszakerültünk, Zsolt meg én. Kovách Attila behívatott bennünket, hogy visszamennénk-e, mikor Miklós Dezső már betegeskedett. Zsolt lett ugye az igazgató s azután kezdtem el újra a revíziót, de már akkor úgy, hogy a jórészt rendbe tett anyagban könnyebben dolgoztam. Eljutottam a végéig, csak azt a részt nem tudtam már megcsinálni... — Ott, a hátsó raktárban... — Pedig abban is sok olyan anyag volt, ami ebből oda került. Te, Lacim, megkerült, ott volt a szekrény tetején egy öreg graduál... Egy ilyen nagy graduál, amelyikben szögletes hangjegyek vannak. Ott volt a szekrény tetején hosszú ideig, amikor én még ott voltam. S amikor újra vissza­kerültem 81-ben, nem láttam. Visszakerült az? Egyetlen példány, amelyik országosan is nyilván van tartva. Ez mindig izgatott, légy szíves nézd meg, megkerült-e? — Melyik szekrényről van szó, Lajos bácsi? — A régi feldolgozóban. Ott volt egy szekrény, és annak a tetején volt. Nagyon jól emlékszem rá, hogy amikor egy iskola, egy ilyen zeneiskolai kirándulócsoport volt ott, két tanár jött velük, és kérték, hogy mutassam meg. Megmutattam nekik, s kérdeztem, hogy le tudnátok ezt énekelni? És akkor visszaraktam, és utána, amikor 81-ben visszakerültem, már nem találtam sehol sem. Hogy aztán hova lett, visszakerült-e a nagy alakú dolgok közé, nem tudom, fogalmam nincs róla. Meg egy ideig aggódtam a Széchenyi beírású könyv miatt is, amelyet ajánlott az iskolának. Az egy darabig megint csak lappangott. — Az megvan. De Lajos bácsi, egyáltalán, hogyan kerülhetett egy graduál, csak úgy, egy szekrény tetejére? — Nem tudom. Szédületes anyagok voltak ott, kérlek szépen. Pláne ott hátul, amelyek nem voltak beiktatva. Azokat ti rendbe tettétek? — Hogyne. Azt a raktárát felszámoltuk, már nem kötegekben áll ott a könyv. Az anyag másik része egy külső raktárban van. Ennek a graduálnak majd utána nézek, de őszintén, nem tudok róla. De lépjünk tovább. Nem elég, hogy ezt a nagy kitartást, aprólékos figyelmet igénylő munkát elvégezted, bekapcsolódtál a tudományos életbe is, számon tartottak mint kutatót is. — Nekem nem volt képesítésem, a magam nyomorúságán tanultam meg, 22 Acta Papensia VIII (2008) 1-2.

Next

/
Thumbnails
Contents