Acta Papensia 2008 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 8. évfolyam (Pápa, 2008)

2008 / 1-2. szám - Műhely - "Mindig egy másik erőből is kérve". Beszélgetés a 95 éves Nádasdy Lajossal

Műhely amit megtanultam. Meg a szombathelyiektől. Kiss Máriától, Feiszt Gyuritól, Tilcsik Gyuritól, Horváth Feritől. Ezektől tanultam sokat. Időközben aztán megbízás alapján is dolgoztam a Tudományos Akadémia céhes kézműves ipar árszabásainak az összeállításában. Minden vármegyéből volt valaki. A Vas megyeit nem ők csinálták, a levéltárosok, hanem írtak egy levelet, hogy vállaljam el. Úgy hogy az országos céhkataszterben is dolgoztam. S voltak más megbízásaim is, amelyeket ők nem vállaltak el, s Mária szólt, hogy menjek és végezzem el. Tőlük nagyon sokat tanultam. Az egész Vas megye összes irata a kezdetektől, ami megvan, mind átment az én kezemen. Mária volt a fő céhes. Sokszor volt úgy, hogy Mária azt mondta, nem találják az anyagot, hát én megtaláltam. Úgy hogy a Mária majdnem kiesett a székből, amikor mondom, itt van ilyen stóc eredeti céhlevél, az egész Vas megyéből, összeírás 1762-ből. Mondom neki, hogy már nem maga lesz ám a fő céhes, hanem én! Meg is írtam, a Vasi Szemlében közölték, az osztrákok használják is. A veszprémi akadémai bizottság céhes kutatócsoportjának is a tagja lettem. — Magyarán, Lajos bácsi, miután a Gyűjteményekhez kerültél, bekerültél a tudományos életbe is. — Igen. Aztán akkor, amikor megírtam a pápai pálos iskolai színjátszás történetét, akkor kerültem be az Irodalomtudományi Intézetnek a 18. századi szekciójába, amelyik iskoladrámákkal foglalkozott. Meg is jelent egy két kötetes mű, amelyben sokszor szerepelek. S aztán kezdtem pályázatokat írni. Három-négy pályázatot is nyertem a Veszprémi Akadémiai Bizottságnál, úgyhogy helyes volt az elnöknek a titkárnője, hogy amikor a már a harmadikat nyertem, azt mondja, Lajos bácsi, váltson bérletet! Úgy hogy sorba nyertem a pályázatokat, s közben megismertem mindenkit, aki a témával foglalkozott. Nemzetközi konferencián is tartottam előadást, pl. a pápai molnár céh vízmesterének a szolgálati rendjéről. Ilyen nem volt sehol sem, nagyon érdekesnek tartották. A pápai molnár céhnek egész nagy hatalma is volt. Kirendelhette a molnárokat például az erdőre fát válogatni, ítélkezhetett fölöttük. így aztán bekerültem a „brancsba". S így dolgoztam aztán a pápai kőszínház történetén. Akkor a Mátyus Feri, meg a Németh Zoltán mondták, hogy kiírják a pályázatot, s írjam meg. Akkor a Nőnevelő Intézet jött, s aztán a Győrök Leónak a dolga. S aztán Vas megyei vonatkozásban a kemenesaljai vízimalmok, majd a pápai vízimalmok története. Aztán sok egyéb celldömölki és pápai pályázatra is jelentkeztem, s ezek szép pénzeket is hoztak, kipótolták a jövedelmemet. így aztán nem volt problémám, hogy a nyugdíj mellett mi módon élek meg. Mit gondolsz, mennyi volt a nyugdíjam? 1800 Ft. Acta Papensia VIII (2008) 1-2. 23

Next

/
Thumbnails
Contents