Acta Papensia 2008 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 8. évfolyam (Pápa, 2008)
2008 / 1-2. szám - Műhely - "Mindig egy másik erőből is kérve". Beszélgetés a 95 éves Nádasdy Lajossal
Műhely — Igen, ezek a kiskörök... — És ott egymás prédikációt bíráltátok? — És az egyiknek az elnöke én voltam, és akkor ki-kiadták, beszedték tőlünk az esperesek a prédikációkat, hármat, és akkor a Bakosé hozzám került. Nem tudtam, hogy az övé. És akkor elmondtam nekik, hogy szerintem Bakos Lajos az, aki mondjuk tudásban, meg egyéb tekintetben is odavaló, bár szangvinikus természet, azt tudom. Hirtelen kirobban, de azt böcsülöm benne, hogy utána már bocsánatot is kér egy óra múlva, ha esetleg netán valakit megbántott. S egyszer Lajos megkérdezte, te, voltak tenálad is? S mondom, voltak énnálam is. Te kit ajánlottál? — kérdezte, s mondom, mit gondolsz, kit ajánlottam? Szóval ilyen esetek voltak. Hogy miért? Az ég világon mindent tudtak rólam. Tudták, hogy az apám például ispán volt és akkor a pusztaiak megválasztották az első kommunizmus alatt a puszta vezetőjének. Hogyha bekapcsolódott az ember ilyen vonatkozásban, figyelték is, lehet, hogy engem is figyeltek... Igen, biztos, hogy figyeltek. — Lajos bácsi, váltsunk témát! Nagyvázsony, Zánka, Nemesvámos - tehát ezek voltak a lelkipásztori állomások. Ez az életednek a lelkipásztori vonulata. De van egy másik is: a történelem iránti érdeklődésed honnan ered? — Nézd, én alapjában véve szeretem a történelmet és mindig foglalkoztam vele. Volt olyan gondolatom is, hogy egyháztörténész leszek. Az első ilyen történelmi írásaim megjelentek, mikor püspöki káplán voltam. Akkor jelent meg az első a Lelkészegyesületben. Trombitás Dezső, aki teológustársam volt, később esperes lett... — Aztán Los Angelesben, Kaliforniában lett lelkipásztor... — Irt a Lelkészegyesületbe egy cikket a lelkészválasztásról, hogy a lelkészt ne a gyülekezetek válasszák, hanem a püspök nevezze ki. Akkor én már Medgyaszay mellett voltam, és hát volt egy ilyen vita. S akkor fogtam magamat, és hát nem mondtam a püspöknek, nem kértem tőle engedélyt, s írtam arról, hogy mit szól Kálvin a püspöki „egy kézhez". S ilyenek voltak benne, hogy nem kell feladni a régmúltat, Kálvin idézeteket hoztam. A püspök is olvasta. Nem tudott róla, ő is meglepődött rajta. Tiszteletes úr, hát maga így? Mondom, miért, rosszat írtam, püspök úr? Azt mondja, nem, nem írt rosszat. Én aztán megírtam ott elég vastagon, azután elhallgattak ezzel. Ez volt az első, ami, hogy úgy mondjam országosan ismertté tett. Ennek lett a következménye az, hogy amikor a Református Jövő — akkor még Péter János volt a szerkesztője, azt hiszem —, kerületi megbízottakat keresett, hát akkor a Bottyán Jánost, aztán meg Esze Tamást meg engem kértek fel ilyen tudósítóknak. Úgyhogy a dunántúli egyházkerület részéről én lettem a tudósító. Nem felejtem el, hogy amikor A. Tóth Sándor lett a pápai rajztanár, 16 Acta Papensia VIII (2008) 1-2.
