Acta Papensia 2008 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 8. évfolyam (Pápa, 2008)

2008 / 3-4. szám - Műhely - Holló Szilvia Andrea: Mészárosok és pékek a budai Vízivárosban

Műhely lyozására kimondták, hogy az újonnan érkezettet az öreglegény helyezi el és nem kérhető hely. A mesterjelölt remektételét azonban elengedték, ha az illető igazoltan beteg (szembaj, mellbaj: nem tudja fizikailag ellátni feladatát, de legényeit irányíthatja). Széket átruházni csak családon belül (pl. házasság révén) lehetett, és akkor sem automatikusan. (Péntek István Komáromban 1848-ig 3 éven át tanulta a mesterséget, s Révkomáromban Pék Antal legé­nyeként szabadult fel. 1850-ben elvette a Várban lakó mesterözvegyet, Pandur Erzsébetet, de még így is csak 1858-ban kapott tanácsi engedélyt.)55 1828-ban a vízivárosi mészárosok anyagi helyzete rendkívül jó, többségük a saját házában élt, mezőgazdasági kötődésüket a szőlő, szántóföld, rét, a lovak, tehenek, borjak tartása jelzi. A háztartások többsége népes, legények, cselédek, szolgák népesítették be. Az önálló, mészárosként bejegyzett háztar­tások közül számosat 60 év feletti ember vezetett. A mesterek, ha nem volt saját földjük, sokat költöttek legelőbérletre, mert a városi legelők silányak56. Néhányan nem saját házukban árultak, hanem magánházaknál béreltek bol­tot. Úgy tűnik, a mészárosok, bár jó anyagi helyzetben éltek, zárt szervezet­ben, családi kapcsolataikat alaposan kihasználták, nem azért vásároltak in­gatlant, mert volt miből, hanem azért, hogy legyen miből továbbvinni a mes­terséget57 Hackstock József a tipikus céhes mester megtestesítője: házasember, polgár, háztartásában 9 felnőtt élt (szolga, 2 cseléd, 4 legény) s bár nem ő a ház tulaj­donosa, de szőlője és 4 borja is volt. Vagyonosodása az évek múlásával foko­zódott, ami adójának mértékében, ingatlanai számában is megnyilvánult. Ezen összeírás után nem sokkal már háztulajdonos, igaz, felesége öröksége révén. A Hackstock család rangidős tagja, Antal és felesége már idős, rajtuk kívül 4 felnőtt élt a háztartásban: szolga, cseléd, 2 legény. Krems József, szintén tekintélyes budai mészáros dinasztia sarja, házasem­ber és polgár, háztartásában 7 felnőtt élt (szolga, cseléd, 3 legény). Ő a saját házában lakott, volt földje, szőlője, rétje, 2 lova. Beházasodott a Hackstock családba, több házat vásárolt a Vízivárosban, többek között Engl mészáro­soktól. Lánya pékhez ment feleségül. A mesterjogot őrző nők - akik ebben a szakmában voltak a legtöbben ­55 BFL IV 1106.b. 1787/1856 56 A Helytartótanács leirata szerint még 1858-ban is (július 10.) gondot jelentett, hogy még a jómódú Krems Simon és Schaeffer mesterek is a Bécsi kapu előtt, a Várhegy oldalában legeltet­ték a marhákat. BEVILAQUA1931. 565.,719. 57 1833. december 9-én a budai mesterek sztrájkkal fenyegetőztek, így akarták a régi rever- zálist visszakapni (ebben kötelezték magukat, hogy a várost ellátják hússal), de a hatóság kilátásba helyezte, hogy megvonják a lázongok mester-, szék- s polgárjogát. 130 Acta Papensia VIII (2008) 3-4.

Next

/
Thumbnails
Contents