Acta Papensia 2007 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 7. évfolyam (Pápa, 2007)
3-4. szám - Műhely - S. Lackovits Emőke: Az úrvacsora Kalotaszentkirályon
Műhely bűneik bocsánatát. Az asszonyokat követően a lányok vonultak/vonulnak ki. Egyszerre álltak/állnak fel, imádkoztak/imádkoznak, karjukra helyezve a kézbe való kendőt és születési sorrendben kimentek/kimennek, elől a menyasszonyok. Miután ők is helyükre mentek, a kurátor felállt/feláll, ki- ment/kimegy a templom bejáratán kívülre és körülnézett/körülnéz, hogy nem várakozik-e kint még valaki, aki úrvacsorát szeretne venni. Ilyen ugyan nem fordult még elő, de ezt mégis minden alkalommal megtette/megteszi. Ennek oka abban a liturgikus rendelkezésben keresendő, amelynek értelmében még 1927-ben is meghatározták, hogy „undort keltő testi fogyatkozásban vagy ragályos veszedelmével fenyegető betegségben lévők is úrvacsorát szándékoznak venni, ők a gyülekezet úrvacsorája végén a sekrestyében vagy a torony vagy kar alatti helyiségben részesítendők benne."28 Egyébként utoljára a kurátor, a kántor és a harangozó vettek úrvacsorát, majd őket követően a lelkipásztor. Aki élt az úrvacsorával, helyére térve fennállva imádkozott, megköszönve a szent jegyekben való részesedését, bűnei bocsánatát. A XVII. században az imádság még térdelve történt, bár a szent jegyek vétele már ekkor is állva.29 A XVI. század végén pedig még a gyülekezet a lelkésszel együtt letérdelve mondta a közgyónást, majd úrvacsora vétele után a hálaimát.30 Kalotaszentkirályon megfigyelhettem az asszonyok imádkozásának sajátos módját. A padra mélyen ráhajolva, szinte meghajtott térddel, különleges testtartásban végezték/végzik. Úrvacsora vétele után a kizárólag erre az alkalomra szolgáló 142-144 dicséretek közül énekelték valamelyiket. Az ifjúkort elhaladt legények, 35 év után, és lányok, 30 év után, akik nem házasodtak meg, nem a gyülekezet közösségében, hanem a lelkészi irodán éltek a szent jegyekkel a világi tisztségviselők jelenlétében, tehát a korai rendtartásokban az úrvacsorái alkalomra előírt gyülekezet az ő képviseletükben volt jelen. A betegek és a nagyon öregek szintén nem tudtak a gyülekezettel együtt úrvacsorát venni. Az öregek, valamint a járóképes betegek ugyancsak az egyházi irodán részesedtek a szent jegyekben az egyházfi és a kurátor jelenlétében, az erre a külön célra szolgáló kehelyből kapva a bort. Az ágyban fekvő betegeknek csak ezt követően vitték el az úrvacsorát: a kenyeret tányéron, a bort kehelyben, mindkettőt letakarva. Szentkirályiaknak a lelkész a szentkirályi kurátor és egyházfi, zentelkieknek pedig a zentelki kurátor és egyházfi kíséretében. A betegeknek elvitt úrvacsorához rendkívüli módon ragaszkodott a közösség. Egyébként a XVI. századtól 254 Acta Papensia VII (2007) 3-4. 28 RAVASZ 1927. 57. 29 NAGY 1985.33. 30 TÓTH Endre: Az úrvacsoraosztás Dunántúl a reformációtól a 18. század végéig. (Klny. a Theológiai Szemléből). Debrecen, 1934. 129.
