Acta Papensia 2007 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 7. évfolyam (Pápa, 2007)
3-4. szám - Műhely - S. Lackovits Emőke: Az úrvacsora Kalotaszentkirályon
Műhely kimondták a zsinati rendelkezések, hogy a betegeknek kérésére a lelkész házhoz viheti az úrvacsorát, de csak úrvacsorás istentiszteletek alkalmával. Ilyenkor a szent jegyeket a család tagjainak jelenlétében szolgáltathatta ki, ők jelentették tehát a gyülekezetét. Kivételt képeztek az eszméletlen állapotban lévők, akik elhomályosuló öntudatuk miatt már nem foghatták fel az úrvacsora lényegét, ezért számukra nem tartották azt kiszolgáltathatónak.31 Amennyiben valaki hosszú ideje betegeskedett, annak kivételes alkalomként is kiszolgáltatható volt a szent vacsora. A lelkipásztorok nem tagadták ezt meg tőlük. A dél-erdélyi Vajasdon a haldoklókat a mai napig úrvacsorában részesítik. Úgy mondják, „feladják nekik az úrvacsorát", amely a betegek szentségére emlékeztető. Sok esetben pedig a betegeknek hozzátartozóik vittek a kenyérből egy-egy darabot, amely magát az úrvacsorát jelentette számukra. Azt mondották, hogy ilyenkor az otthon maradottak is „részesülnek a szenteltből". Alpestesen nemcsak a kenyérből visznek a betegeknek, hanem egy kis üvegben a borból is. A szokás a középkori eulógia maradványának tekinthető, amikor a nem konszekrált ostyát azoknak adták, akik nem vehettek részt a szent áldozásban.32 Az Észak-erdélyi Bethlenben és környékén úgy mondják, hogy a gyógyíthatatlan betegnek és a haldoklónak a lelkipásztor „feladja az utolsó vacsorát". Ezt a betegek a mai napig nagyon kívánják, a hozzátartozók rendkívüli módon ragaszkodnak hozzá, a lelki- pásztorok pedig nem tagadják meg tőlük. Az úrvacsorától csak a cégéres bűnben élők, a paráznák tiltattak el, amelyről a kurátorok és az „egyházfiúk" beszámoltak a lelkipásztornak, mindenre figyelve, ami a gyülekezetben történt. Az ilyen személyek csak eklézsiakövetés után részesülhettek az úrvacsora szentségében. Ilyen eset azonban Kalotaszentkirályon az 1990-es évekig rendkívül ritkán fordult elő. Az úrvacsorával élők, miután a szent jegyeket magukhoz vették, külön adakoztak. Erdélyben ez az úrvacsorát követő adakozás 1644-ben Újtordán tűnt fel először. A lelkipásztor felhívására egyesek itt pénzt tettek az úrasztalára, mások erre a célra pénzt kértek kölcsön szomszédjuktól, akik pedig nem tudtak pénzt adni, nem is vettek úrvacsorát. Az Udvarhelyi Egyházmegyében a 18. században is általános szokás volt, hogy úrvacsora vétele után, mintegy viszonzandó az egyházi szolgálatot, az úrasztalát kaláccsal, gyümölccsel, pénzzel rakták meg.33 Egyébként több dunántúli közösségben is élt ez a szokás, amely az offerálás egy változatának tekinthető. SzentkirályszaActa Papensia VII (2007) 3-4. 255 31 NAGY 1985. 31. 32 BÁLINT Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. Bp., 1976. 33 NAGY 1985. 33., 42.
