Acta Papensia 2007 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 7. évfolyam (Pápa, 2007)
1-2. szám - Újraolvasó - Payr Sándor: Pápai kollégiumi emlékek
ÚJRAOLVASÓ kínos viszontagság után, a nem neki való munka terhe alatt dőlt ki 1867-ben. Illinois állam Highland városában temették el, ott áll a sírköve. Még ő volt az, aki leveleiben a család figyelmét Pápa városára felhívta. S így történt, hogy édesapám, Payr Samu, aki mint mesterlegény a világot Göttingáig, Hamburgig is bejárta, Pápán telepedett meg, itt nősült, itt nevelte fel gyermekeit. I. A gimnáziumi évek Apám is, mint papfiú, legalább egy fiát taníttatni akarta, s így adott be 1873-ban a kollégium első osztályába. A derék Farkas Dezső volt az osztálytanárunk, s az akkori „új kollégium" udvari földszintjén, balfelől hátul, a szélső kisterem volt a mi osztályunk. Óraközökben a szomszéd Brúder Sámuel tímármester udvarára nézegettünk be, hol a tímársegédek dolgoztak. Ezért mondta Szép Gábor, későbbi tanárunk az iskolaépítő Tarczy Lajosra való haragjában az egész kollégium udvari szárnyát gubacsmagazinnak. Az első osztályban csak mintegy húszán lehettünk. Két-három pápai, a többi jól megtermett kálvinista fiú pedig vidékről, Ácsról, Kocsról, Szilas- balhásról stb. A többieknél kisebb termetű lévén, szerényen húzódtam meg a hátsó padban. Öröm volt tanulni, oly lelkes, világos volt a tanár előadása. Akkor még nem volt szakrendszer, Farkas Dezső tanított minden tárgyat. Ennek is volt jó oldala. A második hónapban tanárunk egy napon csak kijelenti: „Holnap kihirdetem a sorrendet, aztán érdem szerint így fogtok ülni a padokban." Nagy izgalom lett az osztályban. Volt egy szőke, erős, magas, vidéki társunk, Sz. Károly, aki könnyen letepert bennünket. Ez a nevezetes napon óra előtt összeírta előre a sorrendet: „Tudjátok, hogyan lesz? Az első én leszek." Szerénysége nem tiltotta. Aztán jöttek a barátai: második, harmadik, erő és nagyság szerint. Örültem, hogy tizenegyediknek engem is megtettek, és nem utolsónak. Bejön a tanár, komoly, vizsgáló arccal végignéz az osztályon, s azután a jegyzőkönyvéből, kellő pauzákat tartva, olvassa: „Első lesz: Payr Sándor." Szerettem volna kifutni az osztályból, olyan becsmérlő szemekkel néztek rám. Ezt én nem vártam, nem is kívántam. Eltűnt a lelkem nyugalma. Felekezeti kérdés sohasem volt közöttünk, de most hallanom kellett: „Hogy éppen ezt a lutheránust ülteti oda!" Azután jött a sok „provokálás". Ha valaki jól felelt, akkor provokálhatott, azaz felhívhatta bármelyik társát. És ha ez kevesebbet tudott, akkor ennek a helyére ült, „levetette". Naponként provokáltak reám, s a becsület is azt parancsolta, hogy Farkas Dezsőt igazoljam. Tanulnom kellett. Haláláig nagy tisztelője voltam ennek a kiváló jellemű, 180 Acta Papensia VII (2007) 1-2.
