Acta Papensia 2007 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 7. évfolyam (Pápa, 2007)

1-2. szám - Műhely - Ugrai János: Funkcióváltás és funkcióváltozás a Sárospataki Református Kollégiumban a XVIII–XIX. század fordulóján

Műhely gyarapítása és kihasználása a XVIII. század végétől válik valóban közüggyé: Kazinczy Ferenc közeli működése; a hazai tudományos és szépirodalmi sajtó terjedése; a nagy számban az ország minden tájáról Patakra került, de ott csak egy-két évet eltöltő joghallgatók megjelenése; majd pedig a helyi és közeli egyletek révén a kollégiumi bibliotéka a korábbiaknál szélesebb kör­ben szolgálta a régió művelődését is.55 Hasonló változásokat élt meg a kollégiumi énekkar is. A korábban külön­böző intenzitással működő kórus valóban komoly szervezeti kereteit csak az 1770-80-as években teremtette meg Barczafalvi Szabó Dávid. Ezután pedig — az ellenreformációs nyomás enyhülésének is köszönhetően — az énekkar felléphetett a városi temetéseken és ünnepségeken is, nem elhanyagolható bevételhez juttatva ezzel az intézményt.56 Legalább a célkitűzés szintjén hasonló motívum jelenik meg a szintén ek­koriban szerveződő kollégiumi diáktűzoltóság működésében is. Ám a rendkí­vül szerény felszerelésekkel rendelkező társaság városi tűzesetekhez kivo­nulása alig bizonyulhatott többnek jelképes gesztusnál.57 Lényegesen fontosabb ennél a kollégiumi nyomda újraindítása. A XVII. században már komoly hírnévre szert tett üzem hosszú, két évtizedes küz­delem és komoly anyagi ráfordítások árán már a XIX. század második ne­gyedétől számottevő sikerrel működhetett.58 Bár profittal még nem kecseg­tette az intézmény elöljáróit, oktatási és tágabb értelemben vett kulturális jelentősége révén hamar bizonyította a küzdelmek értelmét. A nyomdának köszönhetően ugyanis egyrészt fellendült a pataki tankönyv-kiadás (s ennek nyomán a könyvek írása is).59 Másrészt a nyomda az első zaklatott eszten­dők után egyre inkább kiszolgált külső igényeket is: ima- és énekeskönyvek, prédikációgyűjtemények, kalendáriumok, hivatalos értesítések, plakátok, meghívók stb. kerültek ki a pataki sajtó alól is. A Sárospataki Református Kollégiumban kétszáz évvel ezelőtt lezajló jelentős tantervi, tananyagbeli változások szinte egyöntetűen a korabeli isko­la változást, innovációt elősegítő funkciójának erősödését szolgálták — legin­kább a kulturális reprodukció funkciójának a kárára. A tantervi fejlemények közül elsőként mindenképpen a magyar nyelvű tanítás bevezetését kell ki­55 SZENTIMREY 1980. ^ ORBÁN 1882. 57 TAKÁCS Béla: A sárospataki diáktűzoltóság = Borsodi Szemle VII (1962), 98-100. 58 A nyomda egész történetére kiváló feldolgozás: TAKÁCS Béla: A sárospataki nyomda története. Bp., 1978. 59 Erre vonatkozóan: DR. FEHÉR Erzsébet: Sárospataki tanárok magyar nyelvű tankönyvei a Kollégium alsó és középső szintje számára (1793-1848). Miskolc, 1989. Acta Papensia VII (2007) 1-2. 171

Next

/
Thumbnails
Contents