Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)

Műhely - Köblös József: „Keservesen panaszolkodni kénszeríttetünk…"

Műhely osztály praeceptora volt. 1682-ben Sárospatakra került, ahol először a kollé­gium rektora,138 majd 1683-tól a gyülekezet másodlelkésze lett.139 1684-ben a leideni,140 1685-ben a franekeri egyetemen141 tanult tovább. Ezután visszatért sárospataki lelkészségébe, majd 1687-ben Hotykára, 1695-ben Losoncra, 1701-ben Szatmárra került prédikátorként. 1703-ban innen menekülnie kel­lett, így nyerte el Debrecenben az ötödik lelkészi állást. 1705-ben liszkai lel­kipásztor lett, ott halt meg 1710-ben.142 Egyháztörténeti művét Liszkán készítette el. Ennek eddig két kézirata ke­rült elő, melyek azt mutatják, hogy eredeti munkájának más volt a felépítése. Emellett mindkét kézirat tartalmazza Pápai Páriz Ferenc Rudus redivivum... című munkáját, hiányzik viszont belőlük Kocsi Csergő Bálint Narratio brevisének részlete. Címlapjukon az 1706-os évszám szerepel, amihez egy 1708-ban írt terjedelmes előszó is csatlakozik.143 Halála után művét valószínűleg Helmeci István küldte el Adolf Friedrich Lampe utrechti egyetemi tanárhoz, aki a terjedelmes előszót elhagyva, má­sutt is kihagyásokkal, és - ami erkölcsileg is erősen kifogásolható - saját neve alatt jelentette meg a munkát, mindössze egyetlen sorban emlékezve meg a valódi szerzőről.144 A könyvnek két példánya is fennmaradt gyűjteményünkben. O Az egyik példány első tulajdonosi bejegyzése olvashatatlansá­gig ki lett vakarva a kötéstábla belső oldalán. Az ezt követő szennylapon szereplő bejegyzés szerint 1791-ben Dömsödi Ist­ván szerezte a kötetet Jósvai Mihály özvegyétől.145 Ez alapján feltételezhető, hogy a kivakart szöveg Jósvai tulajdonosi bejegy­zése lehetett. Ami a két tulajdonost illeti, Jósvai Mihály és Dömsödi István is sárospataki diákként kezdte,146 majd mind­138 THURY 1908.151. 139 SZINNYEI 1891-1914. II. 1278. 140 Paulus Debretzeni. ANTAL 1888. 439. 141 Paulus Debrecinus 1685. augusztus 20-án subscribált. HELLEBRANT 1886. 797. 142 SZINNYEI 1891-1914. II. 1278-1279. Teológiai nézeteiről, társadalomszemléletéről, ige­hirdetéséről részletesen ír KATHONA 1961. 143 Címe: Historia ecclesiastica regni Hungáriái1 anno 1706. Magyarul: Magyarország egyháztör­ténete az 1706. évből. A debreceni kéziratot részletesen ismerteti REVESZ 1882. Az oxfordi Bodley Könyvtárban fellelt másik kéziratról: I’ONGRÁCZ 1908. 144 BALOGH 1879. 20-21. KISS 1879. 32 (1. sz. jegyzet). 143 Piam memoriam clarissimi domini Michaelis lósvai per viduam recolit apud Stephanum Dömsödy ab anno 1791. Magyarul: /Ez a könyvi az igen fényesseges lósvai Mihály úr kegyes emlékeze­tét ápolja özvegye révén Dömsödi Istvánnál az 1791. évtől. 146 Jósvai Mihály középiskolai tanulmányait is Sárospatakon végezte, majd 1740. május 4-én Acta Papensia VI (2006) 1-4. 27

Next

/
Thumbnails
Contents