Acta Papensia 2006 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 6. évfolyam (Pápa, 2006)
Újraolvasó - Marczali Henrik: Emlékeim
UjRAOLVASÓ Úgy látszik az volt a végzetem, hogy mindig végletek közé jussak. Hazulról a klastromos és gettós Győrbe, onnét meg a szabad, szinte féktelen Pápára. Féktelen, sőt mondhatom, állatiasan durva volt egy része annak a diákságnak, mely közé a VI. osztályba kerültem. Voltak köztük olyanok, kik nagy gyönyörűséget találtak abban, hogy engem üssenek-verjenek, nem tekintve, hogy 4-5 évvel fiatalabb vagyok náluk. Én pedig ezt nem tűrtem, visszaütöttem a legerősebbet is vagy a kezébe haraptam, bármi következik is utána. Ez a bátorságom megnyerte számomra az osztálynak nem egészen vad részét és mindig akadtak, kik a „kis zsidónak" — ez volt a becsületes nevem —, öklükkel is pártját fogták, úgy hogy karácsonyra már meglehetősen ki volt víva bántatlanságom. Az V. osztályban rétorok voltunk, a Vl-ban poéták. Kellett is faragnunk verset minden nemben a hexametertől és distichontól az aszklepiadesi, glykoni formákig és a gházelig. Bizony nem volt mulatság és valami nagy tökéletességre nem vittem. Sokkal jobban érdekelt a görög és latin, amelyet kitűnő tanár tanitott, Szilágyi József4, ki aztán az érettségiig vezetett minket a klasszikus tudományban. Apró, eleven emberke volt, előadása olyan lebilincselő, hogy akárhányszor, nyári forróságban délután még egy óra hosszat folytathatta beszédét és nem mozdult senki a különben inkább csürhének, mint osztálynak mondható társaságban. Másik tanárom, kitől sokat tanultam, Szép Gábor15 volt, a matematika professzora. A forradalomban tüzérkapitány volt Komáromban, aztán a kollégiumba került, hol a nebulók előmenetelével éppen nem volt megelégedve. Ha valamelyikünk rosszul felelt, állandó refrainje ez volt: „Mi kell a magyarnak? Kostök, gugyi, meg bordélyház. Mathematika nem kell." Velem nagyon meg volt elégedve és valahányszor feleltem, kijelentette: „látszik, hogy nem szittya". Úgy hallottuk, hogy egyszer a vármegyénél siker nélkül pályázott. Kudarcán érzett elkeseredését, mikor hárman is rosszul feleltek egymásután előttünk, miután az előzőket már elmondta, e szavakkal fejezte ki: „Nem is jut a magyar a mennyországba, lerestegrálná még az Úristent is". A matematikának köszönhetem, hogy pozícióm az osztályban és az egész kollégiumban nagyon megszilárdult. Nem is leszek soha olyan híres ember, mint amilyen Pápán voltam „kis zsidó" koromban. Noha kívül laktam, bejártam a konviktusba, hol segítettem fogyasztani a „szatyit" (fehér kenyér), amely a „markó" mellett (kis cipó) a legízletesebb tápszer, melyet valaha 14 Szilágyi József (1827-1895) 1851-1895 között a pápai református kollégium tanára, több alkalommal igazgatója. 14 Szép Gábor (1819-1896) pápai kollégiumi matematikatanár 1852-1882 között. Acta Papensia VI (2006) 1-4. 231
