Acta Papensia 2005 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 5. évfolyam (Pápa, 2005)

1-2. szám - Műhely - Köblös József–Kránitz Zsolt: „Mindenkor az országban harmadiknak tartatott..."?

Műhely KÖBLÖS IÖZSEF - KRÁNIT2 ZSOLT „Mindenkor az országban harmadiknak tartatott...” ? A jpápai református kollégium tagolódása a XVIII. század közepéig P ÁPA REFORMÁLT ISKOLÁJÁT többször is méltatták az 1796-97-es évek során a címben megfogalmazott szavakkal (persze kérdőjel nél­kül). Mindössze egy bő évtized telt el azóta, hogy a kollégium jog­utódjának tekintett kisgimnázium visszaköltözött Adásztevelről ősi székhe­lyére, de ekkorra már visszaépültek a nagygimnáziumi osztályok, és 1794-től az akadémiai tagozaton is megindult az oktatás.1 Ezután a fenntartó pápai egyházközség összehangolt akciósorozatot indított a kollégium felvirágozta­tása érdekében: többek közt beadványokkal ostromolta a dunántúli egyház- kerületet, illetve annak tisztségviselőit, hogy országos szinten elérje az in­tézmény egyházkerületi anyaiskolává nyilvánítását. A küzdelem végül teljes sikert hozott: 1797-ben a dunántúli egyházkerület mondta ki a várva várt döntést, majd 1801-ben a többi szuperintendencia is úgy nyilatkozott, hogy a pápai kollégium mint a dunántúli egyházkerület anyaiskolája egyenrangú a nagymúltú debreceni és sárospataki tanintézménnyel.2 Nem feladatunk most áttekinteni azon érvek teljes rendszerét, melyeket a presbiterek felsorakoztattak céljuk elérése érdekében. A címben idézett állí­1 ...ez Examentől fogva Tisztelendő Collegám, Márton István Uram az elsőbb Deákokkal edgyütt felsőbb tudományoknak tanítására promoveáltatván... Látzai Szabó József levele a pápai presbitéri­umhoz. Pápa, 1794. június 1. DREL III. 62. e. Pápai református egyházközség iratai, Liszkay- gyűjtemény, 543. sz. 2 ...végeztetett..., hogy ebben a Superintendentiában a Pápai Oskola tartassák olly Superinten- dentinlis Anya Oskolának, a mellyben a tanulni akarok tudományos cursusokat végezhessék, és a mclly- böl, mihelyt kívántatik, a Hazának 's vallásunknak szolgálattyára egyenessel! kiállhassanak. Az 1797. június 13-14-én Komáromban tartott egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyvének 2. pontja. DREL I. l a. Dunántúli református egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyvei, 2. sz. kötet (1652- 18Ü0). 559. Hogy a három anya Oskolák vagy Collégiumok, úgymint a Debreczeni, Sárospataki es Pápai ezen túl is a nyári szokott supplicatiora Deákjaikat mind a 4 superintendentiákba ki küldjék, szükségesnek ítéltetik. A négy református egyházkerület 1801. augusztus 22-én Pesten tartott gyűlésének 2. határozata. DREL I. 1. a. Dunántúli református egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyvei, 3. sz. kötet (1801-1814). 25. Acta Papensia V (2005) 1-2. 1

Next

/
Thumbnails
Contents