Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
1-2. szám - Műhely - Horváth Géza: Településtörténet és/vagy monográfia (Komárom-Esztergom megye)
Műhely megvan. Jó szerkesztői megoldás, hogy a helyi sajátosságoknak megfelelő történeti anyag külön alfejezetként szerepel, (pl. Rákóczi-szabadságharc II/3.) Van olyan fejezet is, amelyben kevés konkrét helyi adat, összefüggés szerepel, s itt nagyobb hangsúlyt kap az országos történeti összefüggések ismertetése. A kötet külön fejezetként tárgyalja Nyergesújfalu néprajzát, ám e fogalmat eléggé tágan értelmezi, s változatos alfejezetekre tagolja e részt. Ide nem illő tematikai egységeket is tartalmaz. A szokások és a viselet mellett, velük egyenrangú egységként szerepelteti a szerkesztő a települési földrajz (III/2), s többek között a „Nevezetes nyergesiek életrajza" (III/12) című alfejezetet is. Véleményem szerint e gyakorlat nem szerencsés. Érdekes és egyedi tematikai fejezet a Nyergesújfalu történetének kutatói című, amelyben nemcsak a kutatók rövid életrajzi adatait, kutatási területét közli, de felsorolja a forrásőrző helyeket is. Kár, hogy csak általánosságban teszi, mert a bibliográfiai összeállítás segítségével nem minden szerző valamennyi munkája, és nem az összes felhasznált forrásmunka következtethető ki. A műben idézett forrásokról nincs pontos hivatkozás, a lábjegyzetek is hiányoznak. Jó és hasznos módszertani fogás a település történeti kronológiájának közlése. Az ilyen terjedelmes kötetek esetében nem volna szabad a személynév-, helynév- és tárgymutatón takarékoskodni, hiszen e segédletek nagyban megkönnyítenék azok használatát. Nagyobb dokumentáltság kellene, de nem tudom, szükség van-e olyan fejezetre, mint „a település jövője"? (IX. fejezet). S még néhány kérdésfelvetés: Az időrendet tekintve, vajon meddig menjen el egy monográfia? Kell-e a jelenkortörténet, vagy inkább függelékben közöljük napjaink legfontosabbnak tartott tényeit, adatait? Az nyilvánvaló, hogy az esetleges helyi dokumentumok nem mindenkor pótolhatják a levéltári források hiányát. Mennyire kell a jelenre orientáltságot érzékeltetni? Egyáltalán: hol húzzuk meg az ilyen művek kronológiai határát? Ez utóbbi kérdésfelvetés indokolt, ha az Örökségünk: Kisbér történeti emlékei (2001) című jelentős munkát is kézbe vesszük. E kötet szerzője több évtizedes kutatásai alapján, jó tudományos színvonalon, számos résztanulmány szintéziseként az előzőtől eltérő jellegű munkát alkotott. Széles forrásbázis, ezek kiváló kezelése, pontos jegyzetapparátus jellemzi. Figyelembe véve az 1990 előtti, a kötet végén található, oklevélfordításokat is tartalmazó, e tekintetben fennálló előzménynélküliséget, jó kiegészítésként értékelhető. A település jellegéből adódóan főleg birtok- és uradalomtörténetet tárgyal. A ménesbirtok, a Batthyány-kastély és -park története is idesorolható. Nem 74 Acta Papensia III (2003) 1-2.
