Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
1-2. szám - Szemle - Pócs Éva szerk.: Demonológia és boszorkányság Európában
Szemle A szerző közleménye bevezetőjében tévesen írja, hogy a zsidók II. József 1783-ban kiadott „türelmi rendelete" folytán iratkozhattak be az egyetemre. (Valójában a zsidók helyzetét, így oktatását az uralkodó 1781. május 13-án kiadott rendeletben szabályozta, a protestánsok szabad vallásgyakorlatát és hivatalviselését biztosító türelmi rendeletet az uralkodó ugyanezen október 25- én írta alá.) A kötet függelékében a holocaust-kutatás fontos dokumentumát, a veszprémi zsidó iparosok és kereskedők 1944. március 20-án összeállított jegyzékét tette közzé a szerkesztő, Máthé Éva. A forrásközlésből hiányoljuk a bevezetést, amely tájékoztatna az összeírás keletkezési körülményeiről. A kötet összeállítója hasznos munkát végzett, hiszen olyan írásokat válogatott és tett közzé, melyek új eredményekkel gazdagították várostörténeti irodalmunkat. Bízunk abban, hogy az ígéretes sorozatnak lesz folytatása, s az újabb kötetekben már lektorált, egységes jegyzetapparátussal ellátott tanulmányokat olvashatunk. Hudi József Demonológia és boszorkányság Európában. Szerk. Pécs Éva. L'Harmattan Kiadó - PTE Néprajz Tanszék, Bp., 2001. Demonológia, boszorkányság - csábító fogalmaknak tűnnek nem csupán a szűkebb szakmai olvasótábor, hanem a lelkes, ezoterika és mágia iránt érdeklődő igencsak széles hazai közönség számára is. Nem véletlen tehát, hogy e kötet számos könyvesboltban a „szabadidős mágusok" és „hobbi-hermetikusok" számára elkülönített polcokra került. A cím és az állatokon lovagoló ledér boszorkányok ábrázolásával ékes borító (Lucas Cranach Melankólia, 1530 k.) azonban komoly, tudományos igénnyel szerkesztett válogatást takar, amely a Pécsi Tudományegyetem Néprajz Tanszéke és a L'Harmattan Kiadó közös, Studia Ethnologien Hungarica sorozatának első köteteként jelent meg. A tanulmánygyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjában Klaniczay Gábor és Pócs Éva kezdeményezésére - a kötet megjelenésekor - tizenöt éve megalakult, a magyarországi boszorkányság forrásanyagát feltáró és feldolgozó munkacsoport tagjainak kutatási eredményeit foglalja magában. (A munkacsoport tevékenységét röviden összegzi Pócs Éva a kötet elején található bevezető tanulmányában (9-17. old.), erről bővebben lásd Klaniczay Gábor írását: Boszorkányság vagy tündéri varázslat? Budapesti Könyvszemle, 11. 1999. 352-63.) A kiadványsorozat elé írt bevezetőben Kisbán Eszter arra hívja föl a figyelmet, hogy a jelen és a további kötetekben "a magyar néprajz, európai etnológia és folklór területén, egyetemes néprajzi kiteActa Papensia III (2003) 1-2. 163