Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Horváth József: írásbeliség és végrendelkezési gyakorlat Győrben a XVII. században
Műhely — egyenesen a földesúrra száll; ha pedig a paraszt maga kereste, úgy egyik fele a földesuráé lesz, a másik fele pedig azé, akinek a testamentumban hagyja; ha viszont testamentumtétel nélkül halna meg, úgy minden ingó és ingatlan vagyona a földes- urára száll. E rendelkezés az örökös nélküli jobbágyot mindenképpen motiválhatta. De a kiskorú örököst hátrahagyó sem érezhette magát — a magas halandósági arányok miatt — teljes biztonságban; Verbőczi e cikkelye viszont lehetőséget adott utóörökös kijelölésére, mivel a testáló belefoglalhatta utolsó rendelésébe: ha gyermekének, azaz „az igaz örökösnek holta történnék, az utánna választott, és hagyatott örökösre szálylyon a marhája örökségestül. Ha pedig az igaz örökös a fellyül megmondott időt megéri, vagy meg-halandgya, e-féle örökössé tétel semmivé lészen”.22 Hogy a győri testálókat a végrendeletkészítés Kristóf Ildikó által feltárt23 nyomtatott, valószínűleg a prédikációk révén is közvetített normái mellett az idézett cikkelyek sugallta gyakorlati szempontok is vezették végrendeleteik készítésénél, azt valószínűsíti, hogy közöttük a gyermektelenek, az egyedülálló idősek ill. a kiskorú örökösöket hátrahagyok meglehetősen magas arányt képviselnek.24 Az eddig elmondottakat összefoglalva: a 17. században Győrött mind a város földesura, a győri székeskáptalan, mind pedig annak alattvalói, azaz a város polgárai motiválva voltak abban, hogy minél nagyobb számban készüljenek írásbeli végrendeletek és ezek fenn is maradjanak. Ez utóbbit jelentős mértékben szolgálta, hogy a bemutatott rendeléseket a káptalan testamentumkönyvekbe másolta: a három kötetben nem kevesebb, mint 806 darab 17. századi végintézkedés maradt ránk — míg testamentumlevél formájában a káptalan és a város iratai között együttesen alig 200!25 (Ez világosan mutatja, milyen jelentős arányban tűnhettek el dokumentumok a századok viharai során.) A források megoszlásának vizsgálata további fontos tanulságokkal szolgálhat; itt és most csak néhány rövid megállapítást tehetek. Forrásainkról A végrendeletek számának évtizedenkénti alakulását vizsgálva a század közepéig egyenletes — és meglehetősen intenzív — a növekedés. A török ittlétét lassan kiheverő városban a káptalan 1606-ban történt visszaköltözése után gyorsan nő a fennmaradt testamentumok mennyisége: 1610-ig 46, az 1610-es évekből 91, az azt követő évtizedből pedig már 124 végrendeletet ismerünk. A folyamat az 1650-es években tetőzik: ebből a tíz évből 160 forrás maradt ránk. Ezt követően viszont látványosan csökken a termés, bár a század utolsó négy évtizedéből fennmaradt 273 testamentum egyáltalán nem elhanyagolható mennyiség. Aligha tévedünk, ha a számok mögött a győri polgárok „végrendelkezési kedvének” visszaesését sejtjük, 22 VERBŐCZI István 1773. 559-560. 23 Vö.: KRISTÓF Ildikó 1999. 522-533. 24 Az 1600 és 1630 között végrendelkező győri polgárok családi állapot szerint való megoszlásáról ld.: HORVÁTH József 1991. 50-52. 25 Pontosabb adatokat ld.: HORVÁTH József 1995. 14. 84 ActaPapensiaII. (2002) 1-2.
