Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Sz. Kristóf Ildikó: A számoktól a (jogi) szövegekig: alfabétizációtörténet, olvasástörténet vagy kommunikációtörténet
Műhely adásvétel, egy kölcsönügylet, vagy egy fogadalomtétel — mindig sajátos társadalmi viszonyokról és társadalmi értékekről szól. Mégpedig egyszerre több különböző viszonyról és értékről tanúskodik, ahogyan azt a két világháború közötti időszak talán legnagyobb francia antropológusa, Marcel Mauss megfogalmazta az ajándékcsere intézményéről írott, immáron klasszikus tanulmányában.10 11 Egy jogi aktus azon túl, hogy magába épít társadalmi rang- és hierarchia'viszonyokat, gazdasági értékeket és vallásos képzeteket, esztétikai és a presztízsről alkotott fogalmakat, még egy jelentős referenciaterülettel rendelkezik, amit Mauss maga sajnálatos módon figyelmen kívül hagyott, vagy inkább nem írt körül pontosan. Ez pedig nem más, mint éppenséggel magának a kommunikációnak a szférája. Kutatásaim egyik legfontosabb tanulsága, hogy a jogi aktusok egyben bizonyos kommunikációs formákat is legitimálnak: foglalnak magukba, írnak elő vagy éppen zárnak ki. Ez a jelenség úgy tűnik, a jognak minden egyes szintje vagy megjelenési formája esetében megfigyelhető: akár a tételes jogi normákat, akár a hétköznapi joghasználatot, joggyakorlatot tekintjük. Mielőtt rátérnék arra, hogy konkrétan milyen kommunikációs formákat is legitimált a jog a kora újkori Magyarországon, s hogy mindez milyen tanulságokkal szolgálhat konferenciánk célkitűzése szempontjából, hadd mutassam be előbb, milyen történeti, levéltári forrásanyaggal dolgoztam, illetve dolgozom. Forrásaim egyik csoportját a jog normáit megjelenítő szövegek alkotják. Különböző civil- és büntetőjogi jogszabálygyűjtemények, regionális és lokális rendeletgyűjtemények, a vizsgálati illetve a bizonyítási eljárásról szóló kézikönyvek és traktátusok tartoznak ide. Ezek a források elsősorban a különböző jogi ügyletek mibenlétére, s a bennük használandó, vagy éppen nem használandó kommunikációs formákra nézve tartalmaznak rendelkezéseket. Ebből a csoportból a két legfontosabb forrás, amit vizsgáltam illetve vizsgálok: a Corpus statutorum című jogtörténeti forráskiadvány rendeletanyaga, valamint a Régi Magyar Könyvtár 16. és 17. századi jogi szakkönyvei11. A másik forráscsoportba a joghasználat hétköznapi gyakorlatát megjelenítő források tartoznak. Ilyenek a különböző büntető- és civiljogi ügyletek során ténylegesen létrejött irattípusok illetve perek, melyek úgy az írott dokumentumok, mint más egyéb kommunikációs formák aktuális, mindennapi használatáról, valamint az azokkal kapcsolatos vélekedésekről, stratégiákról, konkrét célok és érdekek vezérelte manipulációkról tájékoztatnak. E csoporton lseiül igen nagy jelentőséggel bír a kora újkori boszorkányperek iratanyaga, ami, mint kiderült, korántsem csak a szóbeliség és bizonyos „ördögi”, mágikus rítusok elemeit örökíti meg. Betekintést nyújt a korabeli falusi és városi írás- és könyvhasználat sajátosságaiba is, legyen szó utóbbinak akár tárgyi vonatkozásairól (magukról az írott vagy nyomtatott szövegekről, azok mibenlétéről), akár gyakorlati vagy mentális vonatkozásairól (konkrét kezelési módjaikról valamint a hozzájuk fűződő képzetekről, értékekről). E csoportból a következő forrásokat vizsgáltam alaposabban: a 10 11 10 Corpus statutorum Hungáriáé municipalium. A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye. (Szerk. Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen). Bp. 1. 1885. Az erdélyi törvényhatóságok jogszabályai. II. 1890. A tiszáninneni törvényhatóságok jogszabályai. III. 1892. A tiszántúli törvényhatóságok jogszabályai. IV. 1896. A dunáninneni törvényhatóságok jogszabályai (Első fele). IV. 1897. A dunáninneni törvényhatóságok jogszabályai (Második fele). V. 1902. A dunántúli törvényhatóságok jogszabályai (Első fele). V. 1904. A dunántúli törvényhatóságok jogszabályai (Második fele). 11 Régi Magyar Könyvtár. Az 1531—1711 megjelent magyar nyomtatványok könyvészeti kézikönyve (Szerk. Szabó Károly). 1.1879. II. 1885. Bp. Acta Papensia II (2002) 1-2. 7
