Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Dukkon Ágnes: A tanítás és a szórakoztatás szempontjai a XVII. századi könyvnyomtatók gyakorlatában
Műhely Frölich mellett Misztótfalusi Kis Miklóst említettem, mint a kor egyik nagyformátumú egyéniségét, akinek munkássága a nyomdászat történetében jelentős fejezetet alkot. Szomorú hasonlóság sorsukban, hogy megélhetésüket hosszú időn át nem tehetségük maradandó értékei, újat teremtő lendülete adja, hanem a mellékesnek szánt népszerű kiadványok, mint például a kalendáriumok, szakácskönyvek és népszerű históriák. Tótfalusitól a „szórakoztató irodalom” kategóriában 1694 és 1702 között nyolc kalendárium maradt fönn, valamint kiadta Haller János Hármas Istória (RMK I. 1470) c. könyvét 1695-ben és ugyanebben az évben egy szakácskönyvet (RMK I. 1474a). Életművének nagyobb része a lelki-szellemi művelődést szolgálja, s ha a fentebb említett Brewer-kiadóval vagy Frölich tevékenységével hasonlítjuk össze, azt láthatjuk, hogy az ő kiadáspolitikájában érvényesül legerőteljesebben egy bizonyos nevelési-felvilágosítási program, egy adott közösség kulturális felemelésének vágya. Frölich Dávid inkább tudós volt, semmint könyvkiadó, s tudományát megpróbálta népszerű formában szélesebb társadalmi rétegekhez is eljuttatni, de külön programot nem fogalmazott meg ehhez a tevékenységhez. Tótfalusinak viszont komoly harcot kellett vívnia azért, hogy programját megvalósíthassa. 1686-ban Hollandiában, az általa kiadott Zsoltároskönyv előszavában három egymással összefüggő feladatkört vázol fel, amelyen a műveltség és a polgárosodás előbbre vitele érdekében munkálkodni kellene: 1. A műveltség legalapvetőbb fokára eljuttatni az embereket: „Ha valaki többre nem mehet, bár csak a maga születési nyelvén tudja olvasni az írásokat, csak ezzel is nagy sok jókra segítheti magát.”6 2. Ehhez az anyanyelven folyó oktatást megszervezni: „De hiszem, ha nem a de- ákságnak, hanem csak az olvasásnak tanultatását tennék fel célul, arra sem idő, sem költség sok nem kívántatnék, úgyhogy alig vagyon oly szegény ember, aki erre elégséges ne lehetne.”7 3. A könyvnyomtatás és a könyvkiadás fejlesztését — az előző két feladat technikai feltételét — elősegíteni, és nem akadályozni, mint ez Misztótfalusi esetében történt: „Az sem méltó, hogy a könyvnyomtatás és annak eszközei körül munkálkodók annyi munkát tegyenek hiába.”8 Misztótfalusi céljai folytonosságot mutatnak a század nagy egyéniségeinek, Szenczi Molnár Albertnek, Apácai Csere Jánosnak elveivel és gyakorlatával. Mindegyikük azt a szélesebb közösséget akarta szolgálni a maga eszközeivel és tehetségével, amelyből vétetett és amelyért felelősséget érzett. Végső soron az írás-olvasás általánossá tételének programja hajtotta mindegyiküket, s még az is közös a sorsukban, hogy előbb megismerték a nyugati, polgárosodó világot, Németország, Hollandia fejlettebb vidékeit, s onnan merítették az ihletet és a mintát a hazai állapotok javításához. Ha most újra felidézzük a dolgozat elején felvázolt hármasságot, a lelki építés — szellemi pallérozás — szórakoztatás igényének megjelenését a könyvnyomtatók és kiadók gyakorlatában, azt láthatjuk, hogy minél mélyebben és tudatosabban törek6 Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége. (Bev., kiad.: Jakó Zsigmond) Bukarest, 1974, 85. 7 u.o. 86. 8 u.o. 88. Acta Papensia II. (2002) 1-2. 77
