Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
3-4. szám - Műhely - Kemecsi Lajos: Mezővárosi élet a hagyatéki leltárak tükrében
Műhely Az inventáriumok tanulsága szerint a helyi születésű lakosok, tősgyökeres iparosok házat, esetenként földet is örököltek szüleiktől. Gyakori, hogy több darabban lévő földjeik egy részét örökölték, a többit vásárolták. A ház nagyságát és berendezését a kézműves mester anyagi helyzete alapvetően meghatározta. A lakóház alaprajzi tagolódása hasonló a parasztházakéhoz. A legtöbb esetben négyhelyiséges házat írtak össze: elülső ház, konyha, hátulsó ház, kamra. Az iparosok között jelentős számban találhatóak olyanok, akiknek összeírásaiban szegényes, kisszámú tárgyi világ szerepel. Ezek közös jellemzője, hogy vagyonuk legértékesebb részét a mesterségekhez szükséges szerszámok, esetleg nyersanyagok jelentették. Az esetenként hiányzó, ritkábban szükséges szerszámokat az iparosok alkalmanként kölcsön is kérhették egymástól.'17 A nyersanyag felhalmozás nem volt jelentős egyik mesterségnél sem Tata-Tóvároson. Készáru a mesterek több mint 10 %-ának a hagyatéki irataiban szerepel. Ez sem jelentett azonban az összvagyonhoz képest többet 3 %-nál. Az összeírásokban a műhely általában alacsony becsértéken szerepel és a benne található szerszámok értéke mindig magasabb volt. A mesterségükből befolyó bevételt bérmunkával, esetleg önálló gazdálkodással egészítették ki, mint ezt a hagyatékukban fennmaradt számos gazdálkodási eszköz is alátámasztja. A szőlőművelés tárgyi emlékei a saját tulajdonú szőlővel rendelkezők esetében komoly hordó állományt és kiegészítő eszközöket is jelenthettek, míg a másoknál bérmunkát végzők esetében csupán kapa, ásó vagy metszőkés utal mellékjövedelmük eredetére. A szőlőművelés és a borkezelés korabeli technikájának változásához adnak segítséget a fa-, illetve a vasabroncsos hordók, kádak arányának változásai a 19. század első évtizedeiben. Az iparosok zöme hagyatéki leltárai tanúsága szerint a parasztias lakáskultúrájú, vagyonosabb polgárok közé tartozik. A 19. századi inventáriumokban esetükben már viszonylag értékesebb bútorok (pl. ruhásszekrény) is megtalálhatóak. Öltözködésüket a németes divat szabályozza. A leggazdagabb iparosok vékony rétege a kereskedők polgári kultúrájához állt közelebb. Az ő háztartásaikban a leltárak szerint reprezentatívabb bútorok (pl. kárpitozott bútorok) illetve polgárias kiegészítő tárgyak is megtalálhatók. így például a korszakban terjedő divatos kávézás eszközkészlete.49 A Tóvároson kávéfőzőmesterként működött Fleischbauer Lorenz német nyelvű 1816-ból származó hagyatéki leltára is gazdagítja ismereteinket ezen a téren.50 Gyakori tárgy a tatai hagyatéki leltárakban a szenteltvíztartó és a kereszt. Ritkábban fordul elő a fa térdeplő a hagyatékokban. Szintén gyakorta szereplő tárgytípus az inventáriumokban az asztali vagy a falióra. A 19. század első felében az óra még igen értékes tárgynak számított:.51 így például Matusik József tóvárosi csapómester 1815-ös hagyatéki becsűjében is szerepel „1 atczél óra tokostul’’.52 Szintén az ő hagyatékának a részeként 4‘ SZILÁGYI Miklós: Társadalom és műveltség Gyomán = Mezővárosi társadalom — paraszti műveltség. Debrecen, 1995. 164-260. 48 Pl. Drenkó András tóvárosi csapómester 1810-ből származó hagyatéki becsűjéhez csatolva a közeli baji szőlőhegyen fekvő szőlőjének részletes német nyelvű értékelése. Inventárium-gyűjtemény 3212. sz. 49 Vö. BENDA Gyula-KIRÁLY Ferenc: i. m. 37. 50 Néprajzi Múzeum inventárium-gyűjteménye 985. sz. 51 Vö. BENDA Gyula: i. m. 1989. 138. 52 Néprajzi Múzeum inventárium-gyűjteménye 986. sz. 212 Acta Papensia II. (2002) 3-4.
