Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Szemle - Köblös József: A Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárának magyar vonatkozású középkori oklevelei 1265–1525
Szemle vány által vált teljes szövegében ismertté, illetve hozzáférhetővé. Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy Köblös oklevéltára a szakmai követelményeknek, valamint az oklevélkiadás gyakorlatának megfelelően szerkesztett, kiváló munka. A kötet rövid bevezetéssel indul, melyben a szerző ismerteti az okleveles anyag jellegét, eredetét, jelentőségét, és fennmaradási körülményeit. Ügy véljük, hogy az említett bevezetőben meglehetősen szűkös ismertetést kapunk a levéltári anyagokról. A szerző éppen csak a legszükségesebb adatok közlésére szorítkozik. Ez önmagában nem lenne probléma, hiszen a kiadványnak nem volt és nem is lehetett célja a levéltári anyag részletes bemutatása. A problémát inkább az jelenti, hogy nincsen még olyan kiadvány —, bár remélhetőleg nemsokára ezt is a kezünkben tarthatjuk —, amelyből az érdeklődő pontosan követni tudná az okleveles anyag hagyományozódását. A levéltárban található anyagok származásáról és fennmaradási körülményeiről a későbbiekben érdemes lenne bővebben szólni, akár önálló monografikus kiadvány keretében is. Természetesen a kötet érdemi részét a rövidítésjegyzéket követő okmánytár teszi ki, mely a kiadványban „Oklevelek” címszó alatt szerepel. Ismét meg kell jegyeznünk, hogy a szerző igen alaposan dolgozott. Munkáját megnehezítette, hogy nemcsak a korszakra vonatkozó eredetiben vagy másolatban fennmaradt okleveleket vette szemügyre, hanem mintegy rekonstruálni szándékozván a levéltár és irattár egykori teljes anyagát, feldolgozta a tartalmi kivonat formájában fennmaradt okleveleket is. A szerző azonban nem elégedett meg az egykori levéltári anyag képzeletbeli rekonstrukciójával, hanem a kiszemelt időszak valamennyi fellelhető oklevelét fel kívánta tárni. Középkori diplomáink egyik tipikus formája az úgynevezett keretes vagy insertált oklevél. Ennek jellemzője, hogy a diploma elkészítője az új oklevélbe szó szerint bemásol egy korábbi oklevelet (insertio), mondanivalójával mintegy keretbe foglalva azt. Köblös a munka során maga is feldolgozott ilyen okleveleket, s ezáltal további hat oklevél szövege vált ismertté. Miután a kötet nemcsak regesztákat tartalmaz, a három különböző okleveles anyag egységes módon való kezelése lehetetlenné vált. Azt kell mondanunk azonban, hogy a szerző jól oldotta meg a problémát. A forrásanyagot két nagyobb csoportra osztotta. Először az eredeti, valamint átiratban fennmaradt okleveleket közölte a kiállítás sorrendjében, majd ezeket követik — szintén időrendi sorrendben — a tartalmi kivonat formájában fennmaradt diplomák. Minden egyes eredeti és másolt oklevélhez rövid, magyar nyelvű regeszta tartozik, amely a címben szereplő évszám után tartalmazza a diploma rövid kivonatát, majd a formai szabályoknak megfelelően az apparátusban hozza az eredeti példányra, illetve az átírásra vonatkozó adatokat, az oklevél fennmaradási formáját, lelőhelyét, esetleges DF azonosítóját, majd azt, hogy kiadott oklevélről van-e szó, illetve, hogy az adott diploma regeszta formájában közlésre került-e már. A regeszta alatt minden esetben az oklevél eredeti szövege olvasható bőséges jegyzetapparátus kíséretében. Az eredeti, illetve a másolt oklevelek után a törzsanyagba illesztve, önálló sorszámmal ellátva a fennmaradt regeszták teljes szövege szerepel a kivonatolt oklevelek időrendjében. 202 Acta Papensia II (2002) 1-2.
