Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Szemle - Köblös József: A Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárának magyar vonatkozású középkori oklevelei 1265–1525
Szemle Magunk is úgy gondoljuk, hogy célszerű külön tárgyalni az első, majd a második csoportban található forrásanyagot. Az első csoportba tehát, amint azt fent is említettük, a diplomák és azok regesztái tartoznak. A kiadványnak erről a részéről meg kell állapítanunk, hogy minden szempontból alapos, ugyanakkor sajátos munkának tekinthető. Alapos, mert a szerző az oklevelekkel kapcsolatos valamennyi fellelhető ismeretanyagot összegyűjtötte, rendszerezte. Egyetlen olyan oklevelet sem találunk a kötetben, amellyel kapcsolatban ne járt volna el lelkiismeretesen kezelője. Sehol sem találunk olyan kitételt, amely arra utalna, hogy hiányos lenne a forrásanyaghoz kapcsolódó szakirodalom vagy a forrásanyaghoz kapcsolódó további források, illetve forráskiadványok ismerete. Bizonyos szempontból a munka sajátossága is gondosságából ered. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a kötet ezen része kielégíti kutatóink valamennyi igényét. A szerző mindent közöl az eredeti oklevéllel kapcsolatban, közli az esetleges változatokat, illetve a változatok egymáshoz való viszonyát: tehát eleget tesz annak az elvárásnak, amelyet középkorászaink a teljesség fogalmával fednek le. Az oklevéltár — annak ellenére, hogy a feldogozott források igen eltérő tartalmi és formai jellegzetességekkel rendelkeznek, — eleget tesz annak a követelménynek is, hogy a benne szereplő diplomákhoz kapcsolódó regeszták mélysége egyenletes legyen. A regeszták mellett az oklevelek eredeti szövege is olvasható. Ez esetben is a lelkiismeretes szöveggondozásra kell felhívnunk a figyelmet. A szerző, ahol lehetett, minden esetben javította a szövegben található hibákat. A probléma csak az, — s erre a momentumra Köblös sem tért ki, — hogy nem lehet egyértelműen eldönteni: a szerző az átírásnál milyen szabályokat alkalmazott, így nem tudhatjuk biztosan (s több esetben ez valóban fejtörést okozott), hogy a diplomában olvasható eredeti, betű vagy szó szerinti átírást olvashatjuk-e, esetleg a javított, inkább a „klasszikus” latinság- nak megfelelő írásmód szerint közölték-e a szöveget. A probléma eldöntése nem a felhasználó feladata lenne. Az eredeti és másolat formájában fennmaradt dokumentumok csoportját a regeszta formájában ismert oklevelek csoportja követi. Az első csoportba negyvenhárom, sorszám segítségével elkülönített oklevél található. A regeszta formátumú kivonatok ezt követően szinte további oklevélként, a 44-es sorszám alatt, a „Regeszták a László család birtokában lévő oklevelekről” címszónál találhatók. A rövid cím után a regeszták regesztája olvasható, amely tájékoztat az alább közölt források fennmaradási formájáról, lelőhelyéről, majd a közlésükkel kapcsolatos néhány technikai tudnivalóról. Mint említettük, a kivonatok az eredeti oklevelek keletkezési időpontjának sorrendjében következnek. A tartalmi kivonatok latin nyelven készültek, különböző mértékben részletezve az oklevelek tartalmát. A szerző a regeszták kiadása során úgy járt el, mintha eredeti oklevelekkel lenne dolga. A regeszták esetében is a teljes eredeti szöveget közli, s a javításokat lábjegyzetben hozza. A kiadvány nagy előnye, hogy a regeszták, és az eredeti szövegek kapcsolata jól követhető. A kötet bármely részét lapozzuk is fel, könnyen megtudhatjuk, hogy mely oklevélről készült regeszta a XVIII. században, illetve azt, hogy mely kivonatolt Acta Papensia II (2002) 1-2. 203
