Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Séra Bálint–Szalánszki Edit: Falra hányt ördög
Műhely Barthes-tanulmányt, az .S’/Z-et:3, amelyben — nagyon leegyszerűsítve — a szerző többek között a lehető legjobban lecsupaszított narratív kódsorozatra osztja fel és ezek segítségével értelmezi Balzac Sarrasine című novelláját. Ezeket ő proairetikus kódoknak nevezi, ilyen kód például a Séta, a Gyilkosság, a Találka. Az tagadhatatlan, hogy ezek narratív szekvenciák, és gyakran meg is jelennek az irodalmi művekben, ugyanakkor az is triviális, hogy nem lehet a (filológiai) eredetüket felmutatni, ami nem független Barthes radikális intertextualitásról vallott felfogásától.4 Halasszuk el egy pillanatra a motívum elméleti problematikáját azért, hogy Barthes feltételezhető munkamódszerén keresztül bemutassuk a mi említett módszertani problémánkat — ugyanis az S/Z proairetikus kódjainak korlátozott a száma, s nem annyi van, ahány féle cselekvés a novellában. Vagyis Barthes-nak elég volt olvasás közben kigyűjteni minden cselekvést, s aztán a hasonlóságokat megkeresve nagyobb csoportokra osztani őket, hiszen nyilvánvaló, hogy semmiféle előzetes adat(bázis) ismeretét nem igényli a cselekvések elkülönböztetése más, mondjuk a leíró részektől. Ehhez képest a mi munkamódszerünk a következő kellene hogy legyen: feljegyezni minden ismétlődést (kettő elég, vagy annál több kell? Három? — erre majd később visszatérünk), aztán kizárni a bibliai eredetűeket, majd megvizsgálni, hogy a maradék más műfajú forrásokban előfordul-e. Vagyis előre rendelkeznünk kell minden ismert motívummal ahhoz, hogy megtaláljuk a variációit. Például ha elolvasom az első prédikációt nem találhatok semmit, hiszen az az első, tehát nem Ismétlődhet semmi, hacsak nem a prédikáción belül. A másodikban már találhatok valamit, ami az elsőben szerepelt. Csakhogy most újra kell vizsgálnom az elsőt, hátha találok olyasmit, ami a másodikban előfordul. Jöhet a harmadik, aztán visszatérés a másodikra és aztán az elsőre, és újra a harmadikra és így tovább. Nem emlékeztet-e ez a gadameri megértés mechanikájára5, a hermeneutikai körre, amely örökké egy egészet előfeltételez, majd mindezt módosítja egy egészebb egész tükrében? Ha ez végtelen, lehet-e a motívumkutatásoknak valaha vége? Hogy végre rátérjünk az anyagunkra, a probléma szemléltetésére lássuk a következő motívumot, pontosabban a nyersanyagot, a motívum egy variációját: pf>k030001/Sajó l7l2:5:86/*/ördög/cselekedete/**/vet/koiúíolyi/búzába/éjszaka7 ’ BARTHES 1997 (1970). 33. 1 BARTHES 1996. 67. 5 Vö. GADAMER1984. 191-192. 6SAJÓSZENTPÉTERI 1712. 5. 7 Korábban már kitértünk arra, hogy a kutatás során folyamatosan épül fel egy számítógépes adatbázis, amelynek alapja egy kilenc karakterből álló kódsor. Kiragadott szemléltető példánkban ez a sor elején helyezkedik el, s két részre oszlik: az első három karakter az adott műfaj rövidítése (példánkban: ppk = kéziratos protestáns prédikáció), a következő hat karakter pedig az adott szöveg/kötet sorszámát, valamint a köteten belül egy adott prédikáció sorszámát jelöli (esetünkben a munka során vizsgált harmadik kötet első prédikációjában talált motívumvariációról van szó). A kódsort a hivatkozás követi (ennek sorrendje: szerző, évszám, oldalszám, sorszám), majd végül maga a motívum, vagyis annak variánsa. Ezek kódolása a gyökérmotívum kiemelésével (jele: *), illetve az ennek — olykor többszörösen — alárendelt motívumelemek (**) alárendeltjeikhez (***), egymáshoz és a gyökérhez viszonyított hierarchiájának megállapításával, valamint ennek jelzésével történik. Acta Papensia II. (2002) 1-2. 127
