Acta Papensia 2001 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. évfolyam (Pápa, 2001)
1-2. szám - Műhely - Jakab Réka: Az ugod-vadkerti fürdő a reformkorban
Műhely geket is, akiket férjük foglalkozása vagy társadalmi hovatartozása után soroltunk az egyes kategóriákba. Számuk alapvetően nem változtatja meg a fürdő társadalmi képét. A fürdővendégek körében az értelmiségiek túlsúlyban voltak. Az ugodi fürdőt látogató tanárvendégek közül hárman a Magyar Tudós Társaság (Akadémia) rendes tagjai: Bocsor István, Stettner (Zádor) György és Tarczy Lajos, mindhárman a pápai református kollégium tanárai. Az állandó vendégek a pápai polgárság felsőbb rétegeiből, középosztálybeliekből kerültek ki. Voltak köztük vármegyei birtokosok, köznemesek, vármegyei és városi tisztviselők, uradalmi tisztek, kereskedők, iparosok és főként zsidó bérlők. Főrendiek látogatásáról, Ugodon való tartózkodásáról nem tudunk. Az egyháziak között többnyire katolikus plébánosokat, ferences, bencés, premontrei, ciszterci szerzeteseket találunk, kisebb számban református lelkészt. A szerzetesek ilyen változatosságát könnyen magyarázza, hogy Ugod közelében szinte mindegyik szerzet rendházát megtaláljuk: ciszterciekét Zircen, bencésekét Pápán, Ba- konybélben és Pannonhalmán, premontreiekét Csornán, stb.75 A szomszédos falvakból és pusztákról érkező vendégek közt minden bizonnyal voltak kisebb számban földműves parasztok is, többségük azonban kézműves vagy alkalmazott, ezáltal polgá- riasultabb életformát folytatott, melynek részeként nyáron fürdőn pihent. Ilyen a kisbéri molnár, a csőszi fővadász, a gyomoréi famester, a malomsoki kasznár, „Ludvig bádogos”, vagy a dukai takács. Társadalmi és vallási tekintetben a század második felétől többnyire demokratizmus érvénysült a legtöbb fürdőn, hiszen a vendégek társadalmi rangjuktól függetlenül egyformán ki voltak szolgáltatva betegségnek, orvosnak, környezetnek, vendéglátói önkénynek. Ezt általában a fürdőorvosok szorgalmazták mondván, hogy a betegségek nem válogatnak a különböző rangú emberek között. A „rang- és társadalmi különbségeknek gyógyfürdőkön épp úgy el kellene tűnni, mint a templomokban. Kik idejének, mindnyájan a természet szenvedő gyermekei, kiket egy közös cél vezérelt ide, üdülést keresni az édesanya kebelén."76 Ennek ellenére finoman céloztak arra, hogy ki-ki a saját rangjának megfelelő fürdőt válassza és ne tegye ki magát az esetleges kellemetlenségeknek, melyek egy adott helyen érhetik. Boleman István szerint a „zártkörű hideggyógyintézetekben, ahol közös (egy asztalnáli) étkezés divatozik, a fürdővendégek, hogy úgy mondjam egy családot képeznek; vagy kisebb fürdőhelyeken, ahol a vendégek a társadalom egyenrangú osztályaiból szoktak össze kerülni, s szintén egy családot képeznek, a társadalom és míveltség alantabbi osztályából való betegek, akiket a többiek körükbe be nem fogadják, ott igen rosszul érzik magukat, és ezen rossz psychicus benyomás gyakran a fürdőtől várt eredményt is kockáztatja."77 Ettől függetlenül a fürdőn kívül érvényesülő — a korabeli mentalitásba mélyen beágyazódó — társadalmi elkülönülés eleve elhárította az ilyen konfliktusokat tekintve, hogy úgymond mindenki tudta hol a helye. 75 A pápai bencés tanárok egészségügyi kúrára — a pannonkalmi főapát engedélyével — többnyire Ugodra, Ravazdra, vagy Balatonfüredre mentek. Az előterjesztett kérésekben a főapát személyesen döntött, a házfőnök pedig az ő engedélyével utalhatott ki pénzt ilyenfajta kiadásokra. BAKONYVARI, 1898. 70. 76 Tarcsafürdői kalauz, 1865. Idézi KÓSA 1999. 160. 77 BOLEMAN 1884.2. 50 Acta Papensia I. (2001) 1-2.
