Acta Papensia 2001 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. évfolyam (Pápa, 2001)
1-2. szám - Műhely - Jakab Réka: Az ugod-vadkerti fürdő a reformkorban
Műhely Török József munkájának második kiadásával egyszerre, 1859-ben jelent meg. Ebben a könyvében bőséges leírást közölt Ugodról, de akárcsak Török, ő is elődei írásait használta fel.9 A korai beszámolók közé tartozik Lengyel Dániel pesti orvosé, aki Fürdői zsebkönyvé ben, mintegy hatszáz fürdő és forrás közt, ismertette az ugodit is. A dualizmus idején, amikor a fürdőirodalom kibontakozásával, a balneológiái társaság megalakulásával és annak könyvsorozata beindulásával egyre több fürdőről szóló könyv, brosúra jelent meg, Ugodon valószínűleg már nem működött fürdő. Ha pedig még működött, különösebb jelentősége országos viszonylatban nem volt, ugyanis az ekkor íródott komolyabb balneológiái munkákban említés szintjén sem találjuk. Chyzer Kornél és Bolaman István a század utolsó évtizedeiben írt áttekintő, részletes műveikben a savanyúvizek leírására szentelt külön fejezetben nem szólnak Ugodról.10 Az orvosi és balneológiái szakirodalmon kívül szintén a harmincas-negyvenes évekből származnak azok a leírások, melyeket az Ugodon megfordult vendégek közöltek önálló útleírásban, vagy a korabeli országos újságok levelező rovataiban. A nem túl bőséges ugodi fürdőirodalom alapján elmondható, hogy Ugod elsősorban a környék lakóinak körében volt ismert és bírt jelentőséggel, másrészt a figyelmes lapolvasó közönség is tudomást szerezhetett a fürdő létezéséről és jellegéről, s ha akarta, fel is kereshette. Fürdőélet a reformkorban A dualizmus időszakára teljességében kibontakozó hazai fürdőélet a XVIII. század végén még mint gyógyidegenforgalom indult meg, melyet II. József idején kezdtek államilag szabályozni. Az elsősorban gyógykúrák miatt tett fúrdőlátogatások a XIX. század második felére a polgárosuló életforma részeként szórakozási formává alakultak. A család eredeti környezetét elhagyva, távolabbi helyre utazva, új társaság körébe került, ahol új ismeretségeket köthetett. A fürdők tehát már nem pusztán gyógyhelyek voltak, amelyeket kizárólag egészségügyi okokból kerestek fel, hanem a szórakozás nyári „kihelyezett” színhelyei. Ennek megfelelően fejlődtek, bővültek a fürdő által nyújtott szolgáltatások a korszak folyamán, és az új igények (szórakozás) szerint épültek ki maguk a fürdők is. A szálláshelyek mellett elmaradhatatlan kezd lenni a táncterem, a kaszinó vagy a kávéház. A legtöbb gyógyfürdő feudális tulajdonban volt, mely tény egy ideig akadályozta fejlődésüket. Később a tulajdonosok egyre inkább bérbe adták a földjükön levő forrást vagy fürdőt és bérleti formában működtették. így általában nem fűződött érdekük a fejlesztéshez. Ugod ebből a szempontból szerencsésnek mondható, hiszen éppen földesurának köszönhette, hogy a feltörő források körül forgalmas fürdő épült ki. 9 DAVID WACHTEL: Ungarns Kurorte und Mineralquellen. Oedenburg, 1859.; TÖRÖK JÓZSEF: A két Magyarhaza első rangú gyógyvizei és fürdőintézetei. Debrecen, 1859. 10 BOLEMAN ISTVÁN: Magyar fürdők és ásványos vizek. Bp., 1896., CHYZER KORNÉL: Magyarország gyógyhelyei és ásványvizei. Sátoraljaújhely, 1885. 30 Acta Papensia I. (2001) 1-2.
