Acta Papensia 2001 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. évfolyam (Pápa, 2001)
3-4. szám - Szemle - Kósa László: „Hét szilvafa árnyékában”
Szemle határozására. Ehhez szükséges a Max Webertől eredeztethető „viselkedésszo- ciológiai rendiség” beemelése a kérdésfeltevésbe, azaz a szerző fő szempontja a kiválasztásnál az adott csoport azonos életmódja, mentalitása, kultúrája volt. Mivel a vizsgálat célja éppen ennek meghatározása, az írónak további előfeltevésekkel kellett élnie. Finomítva a nemesség rétegződéséről alkotott képet, a következő csoportokat vonta be a vizsgálatba. Kurialisták, akik Árpád-kori serviensi, vámépi eredetűek, jellemzőjük, hogy rendelkeztek nemesi birtokkal, nemesi telken gazdálkodtak. Armalisták, akik a 16-17. századi török ellenes harcok során szereztek címereslevelet, de nemesi földbirtokkal eredetileg nem rendelkeztek. A prédialisták vagy egyházi nemesek szintén középkori eredetű rétege, akik eredetileg egy főpap fegyveres kíséretét alkották, s ezért részesültek kiváltságokban, de nemességük csak helyi viszonylatban volt elismert. A félnemesek vagy agilisek, a nemes anyától, de nemtelen apától számlázottak, valamint az űn. kocanemesek, akiknek nemessége kétséges volt. A felsorolt társadalmi csoportok, amelyeket a korabeli közvélekedés más-más kategóriába osztott — a kurialisták és az armalisták minden megkötés nélkül a kiváltságosok közé számítottak, a prédialistáknak csak helyi nemességük volt, az agiliseket és gyakran a kocanemeseket is viszont egyáltalán nem tartották kiváltságosoknak — közös jellemzője az azonos, nemesi tudat és a paraszti életmód. Ok képezik tehát a vizsgálat tárgyát. Kimaradtak viszont azok, az eredetüket tekintve zömében e rétegekből származó városi, mezővárosi iparos-kereskedő nemesek és a nemesi értelmiségiek, akiknek nem csak életmódja, hanem feltehetően mentalitása is lényegesen eltért a fentiektől, valamint a kollektív nemességgel felruházottak (jászkunok, hajdúk, stb.), akik mentalitásukban feltehetően a jobbágysághoz álltak közelebb. Összefoglalóan elmondható, hogy azon csoportok kerültek a szerző érdeklődési körébe, amelyek egységesen nemesi tudattal rendelkeztek, ugyanakkor mezőgazdasági, paraszti munkát végeztek. A szerző az első fejezeteket a nemesi tudat bemutatásának szenteli. (Öntudat és magatartás; A történelem értéke; A virtus) Az öntudat a bemutatott példák alapján negatív jelentést nyer, szinonimájaként talán a gőgöt, rátartiságot lehet említeni. Az öntudat kifejeződésének, a kisnemesi magatartásnak a lényege a nemesi fensőbbség kimutatása, amely — minthogy az idézett példák főképp szájhagyomány útján hagyomá- nyozódtak ránk — a kiváltságok eltörlése után a vélt tekintélyhez való görcsös ragaszkodás utáni vágyban gyökerezik. A nemesi öntudatnak fontos, ugyanakkor nehezen meghatározható része volt a virtus. Korabeli és mostani értelmezési kísérleteket bőséggel olvashatunk a kötetben, biztosan azonban csak annyit lehet állítani, hogy a kortársak felfogása szerint megléte tette az adott személyt méltóvá a nemesi cím viselésére. A kisnemeség történelmi tudata igencsak szűk körben mozgott. Lényegében megragadt családjának és szűkebb pátriájának történeténél, ami tulajdonképpen nem más, mint kiváltságai megszerzésének és megélésének története. A nemzeti múlt csak annyiban foglalkoztatta, amennyiben az kapcsolódott az előbbiekhez. Ez a fajta történelemszemlélet csak a mai, nemzeti történelemből (is) iskolázott olvasó számára tűnik furcsának. A korban az alsóbb társadal262 Acta Papensia I (2001) 3-4.
