Acta Papensia 2001 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. évfolyam (Pápa, 2001)
3-4. szám - Szemle - Kósa László: „Hét szilvafa árnyékában”
Szemle mi rétegekben ez általánosnak volt nevezhető. Kosa László két példát idéz fel, az 1809. június 14-ei győri ütközetet, és az 1848/49. évi szabadságharcot. Mindkettő értelmezése ambivalens. Az inszur- rekció megmutatta a személyes hadra- kelés (ekkor már) fikcióján alapuló nemesi kiváltságok idejétmúltságát, a nemesek szemében azonban emléke a hősi múlt utolsó felelevenítésévé vált. 1848 még összetettebb kérdés a kisnemesek szemszögéből vizsgálva. Megvan benne a szabadságharc motívuma, de a kiváltságok eltörlése felett érzett bánat is. Az önértelmezés vizsgálata után a szerző áttér az életkörülmények ismertetésére. (Az életmód: település, gazdálkodás, lakás, öltüzet) A nemesi eredetű települések sajátosságait — melyek közül csak egy, s nem perdöntő jelentőségű a „Nemes” előtag megléte — már többen igyekeztek rendszerbe foglalni, de a kutatás mai álláspontja szerint, bár vannak jellemzők (pl. ikerfalvak léte, kis és rossz minőségű határ, stb.), ezek nem tekinthetőek kizárólagos érvényűeknek. löbb sikerrel kecsegtet, ha egyes települések belső képét nézzük. A kisnemesi birtoklásra utalnak például az elaprózott, szabálytalan telekformák (azaz szűkösen és szabálytalanul beépített településrész), sokáig, kivételképpen egészen a téesze- sítésig tagosítatlan határ. A lakásformákban és az öltözködésben két fontos momentumra hívja fel a szerző a figyelmet. Az egyik a kisnemes- ség közvetítő szerepe a jobbágyság felé, a másik ehhez szorosan kapcsolódóan az újításokra való fokozottabb nyitottság. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az építkezéseket, a ruházkodást alapvetően határozta meg az egyes családok anyagi helyzete, függetlenül attól, hogy nemesi vagy jobbágycsaládról volt-e szó. A következő fejezetekben (A személyes érintkezés formái: szólítás, címzés, köszönés; Házasság, család, rokonság; Ünnepek, események, szórakozások) azt a személyes kapcsolatrendszert próbálja meghatározni a szerző, amelyben egy kisnemes magánélete zajlott. Megfigyelhető egy bizonyos szertartásosság az egymásközti érintkezésben. Ez egyrészt más csoportoktól való elkülönülést, másrészt az egymással való azonosság tudatát erősítette. Előbbire jó példa a jobbágyok egyoldalú tegezése, a megtisztelő formulák (nemzetes úr, tekintetes úr) megléte, utóbbit pedig a megszólításokkal (urambátyám, nénémasszony, stb.) lehet szemléltetni. Különösen érdekes ezek 1848 utáni továbbélésének vizsgálata, amelyből kiderül, hogy -— bár a jobbágyleszármazottak maguk között gyakran gúnyolódtak a nemesi ivadékokon — „jobbágy” és „nemes” között olykor egészen a huszadik század derekáig megmaradtak a megszőlításbeli különbségek. Ugyanezt az azonosságtudatot erősítette a rokonság „intézménye” is. Az azonban nem teljesen világos (például az agilisek meglehetősen nagy száma miatt), hogy a nép emlékezetében megőrződött szigorú nemesi elkülönülés mennyiben volt válasz kiváltságaik eltörlésére, az ekkor bekövetkezett tekintélyvesztésre. Különbségek azonban ettől eltekintve is megfigyelhetők a nemesség házasságpolitikájában. A rétegendogámia következtében a kisnemesi családok rokoni kapcsolatai jóval nagyobb területet fogtak át, mint az azonos gazdasági szinten lévő jobbágycsaládokéi. Esetenként az endogámia extrém formája is megnyilvánult egyes nemesi közösségekben, legyen elég a már-már legendás Ivádot felhozni példának. Kifejezetten a Acta Papensia I (2001) 3-4. 263
