MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. május 6.

2/231. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-105. • 1989. május 6. - Napirend: - 1. Reformok az MSZMP-ben, illetve a Kádár Jánoshoz intézendő levél. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. - 4-75.

sokkal sűrűbben folyamodjunk ehhez az eszközhöz. Annál is inkább, mert az elmúlt húsz-harminc évben megítélésem a szerint a poli­tikai helyzet tekintetében akár 15 évenként is tarthattunk volna kongresszust, de most nem lehet, most lehet hogy évente kellene vagy félévente. Én ezt le is írtam, az ezzel kapcsolatos véle­ményemet, amelynek az a címe, hogy "Pártértekezletet most!". De a most az értelmesen értendő, amennyi idő alatt ezt normálisan elő lehet ezt készíteni. Én nem hiszem, hogy ez szeptember előtt lehetséges. Az ország társadalmi helyzete, az MSZMP belső viszo­nyai az 1988. májusi pártértekezlet óta lényegesen megváltoz­tak. A pártértekezleten kitűzött célokat még időarányosan szá­mítva is nem, vagy csak részben sikerült megvalósítani. Hazánk lakossága az elmúlt évtizedekben elkövetett súlyos hibákon kivül emiatt is joggal elégedetlen az MSZMP tevékenységével, s a bí­rálat ma már egyre nyíltabban, esetenként egyre durvábban hang­zik el, leértékelve vagy figyelmenkivül hagyva ugyanezen időszak figyelmen kivül egyáltalán nem hagyható eredményeit, párttagok százezreinek az ország közéletében nélkülözhetetlen, áldozatkész, s tegyük hozzá az elmúlt hónapokban egyre inkább elbizonytalanodó munkáját. A jelenlegi pártvezetés ugyanúgy nem veszi figyelembe a párttagság véleményét, mint eddig. A látszat^intézkedések már-már bosszantóan komolytalanok. Gazdasági koncepciónk megle­hetősen egyoldalú, stratégiánk gyakorlatilag nincs, a párt és a kormány vezetői a pillanatnyi helyzetnek talán megfelelő, egy­másnak azonban gyakran ellentmondó kijelentésekkel és intézke­désekkel egyensúlyoznak napról napra. Mindezek miatt feltétle­nül szükséges egy pártértekezlet, vagy rendkívüli kongresszus összehívása a lehető legrövidebb időn belül.Ennek feladatai között feltétlenül kell, hogy szerepeljen: 1. A választási stratégia kidolgozása soronkövetkező helyhatósági, majd azok eredményének ismeretében az országgyűlési választásokra. Meg kell vizsgálni az országos és a helyi koalíciók lehetőségét. Ezzel párhuzamosan a megengedhető, illetve a szükséges kompro­misszumok mértékét és jellegét. 2. Módosítani kell a párt szervezeti szabályzatát, lehetővé kell tenni a pártonbelüli platformszabadságot ezzel együtt a szükséges horizontásli struktúrák kialakítását, az alapszer­vezetek szabad megválasztását, annak a elvnek a deklarálásával egyidejűleg, hogy a párttag közéleti, politikai tevékenységére

Next

/
Thumbnails
Contents