MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. május 6.
2/231. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-105. • 1989. május 6. - Napirend: - 1. Reformok az MSZMP-ben, illetve a Kádár Jánoshoz intézendő levél. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. - 4-75.
elsősorban ott van szükség, ahol a politizálás folyik, vagyis a lakóterületen. 3. Meg kell határozni apárt és ezenbelül KB aktuális feadatainak a sorrendjét. A pártértekezlet döntsön arról, hogy ezeket a feladatokat milyen módon és mely fórumon kell tárgyalni. 4. A pártértekezletnek elvi és gyakorlati vonatkozásban is egyértelművé kell tennie, hogy az MSZMP legmagasabb szintű testülete a Központi Bizottság, s a Politikai Bizottság csak a KB végrehajtó szerve, amelynek tevékenysége kizárólag a KB-ülések előkészítésében és határozatainak végrehajtása lehet. Ennek érdekében döntsön a pártértekezlet arról is, hogy a KB mely kérdésekben korlátozza kötött mandátummal a Politikai Bizottság illetőleg annak tagjai tevékenységét. A pártértekezlet előkészítését haladéktalanul meg kell kezdeni, azt gyorsított ütemben, tehát tavaly májusi pártértekezlettől eltérő módon kapkodás nélkül, szigorúan felmenő rendszerben kell lefolytatni. Kérdés nem volt az elhangzottakhoz. dr. Olasz Etelka elvtársnő Leninnek van egy mondása, hogy: "Konkrét helyzet, konkrét elemzése." Mit írunk ma? 1989-et. Mit akarunk? Választást nyerni. Ki akar választást nyerni? Mi itt mindannyian, mint az MSZMP tagjai. Tehát akkor, ehhez egy alapvető feltétel, hogy nem pesszimistának kell lenni, hanem igen is akarni kell ezt a választást megnyerni. Ha pedig akarni kell ezt a választást megnyerni, akkor meg kell nézni, hogy melyek azoka feltételek, mi szükségesek ehhez az eredményes munkához. Soha az életben még, akármerre tekintünk, egy párt nem nyert választást, ha pesszimizmusból küzdötte föl magát. Én v azt mondom, hogy pártértekezlet kell. A pártértekezletet természetesen időzíteni kell. Azt mindenütt időzítik,ha profi módon csinálják. A pártértekezletnek arra kell a prioritást helyezni, hogy az MSZMP igen is nyerni akar. Tisztességesen akar nyerni. Akkor mi kell? A párttagságnak nagyon rövid, közérthető, olyan programot kell megvalósítani, amit én három dologban céloznék meg.