MSZMP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. február 1.

2/203. ő. e. Pártbizottsági ülés. 1-125. • 1985. február 1. - [A 3. és a 4. napirendi pontot zárt ülésen tárgyalták.] - Napirend: - 1. A megyei pártbizottság beszámolója a XII. kongresszus óta végzett munkáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 1-8.

Rónai Árpád elvtárs ugy ítélte meg, hogy széles körű előkészítés alapján fogalmazódott meg az anyag, amiről véleményt mond a párt­bizottság* Részese volt a munkabizottságnak, ahol az előzetes anyag megtárgyalásra került. Véleménye szerint a meghallgatás objektív lehetőségét biztosította annak, hogy reális képet vessen fel a be­számoló az eredmények és a feladatok vonatkozásában. így alkalmas arra, hogy a pártbizottság nevében a pártértekezlet elé kerüljön. Hűen tükrözi az eredményeket, nem hallgatja el a jelentkező prob­lémákat. Utalva a taggyűléseken elhangzottakra, az a tapasztalata, hogy a mindennapi életben bizonyos mértékben felerősödött a lehan­goltság, a nagyobb nehézségekre való állandó hivatkozás, fokozódott a kritikai hangnem; azonban nem szabad ebbe a hibába beleesni. Fel­emelt fővel adhat számot a megye az elmúlt öt év eredményeiről. Á párttagságban megfogalmazódó aggodalom mellett bizalom tapasztalha­tó és tettrekészség, amely enyhíthet a pesszimista hangulaton.^ Ebben a vonatkozásban az az elvárás, hogy az elkövetkezendő időben még nagyobb határozottsággal fogalmazódjanak meg a feladatok, il­letve azok végrehajtása. A Krasznai elvtárs által említett elvárá­sok inspirálják a pártbizottságot, hogy ezeknek eleget tegyenek. A szóbeli kiegészítéshez javasolta megemlíteni a tömegkommunikációs eszközök zavart keltő hatását. Az anyagot jónak tartotta a pártértekezlet elé terjesztésre. Maczkóné Povázsony Erzsébet elvtársnő az irásos anyagot és a szó­beli kiegészítést elfogadta, mely átfogóan értékeli a XII. kong­resszus ota végzett munkát. A határozati javaslat azon pontjához tett néhány észrevételt, mely az ipar helyzetével foglalkozik. El­mondta, hogy lagykátának és vonzáskörzetének 60 %-át a mezőgazdaság adja. Ezért szükség lenne egy helyi ipar telepítésére, ami csak központi segítséggel valósitható meg. Ezt azért tartaná indokoltnak, mivel a lakosság jelentős része /18 ezer ember/ ingázik Budapestre. A továbbiakban az életszínvonalpolitikáról beszélt, melyet illető­en elégedetlenség volt tapasztalható a párttagság kö*rében is. Alá­támasztotta ezt azzal, hogy a taggyűlések fő témája elsősorban az áremelés volt, amely főként a nagycsaládosokat, illetve az alacssny nyugdíjjal rendelkezőket érintette. Kifogásolták, hogy továbbra sem csökken a város és a falu közötti különbség, és ez megmutatko­zik az áruellátásban, a szolgáltatások színvonalában is. A térség kommunistái nyíltan kiállnak a párt politikája mellett. Az irásos anyagot a szóbeli kiegészítővel együtt elfogadta. Jónás Zoltán elvtárs egyetértett a beszámoló átfogó gondolataival, értékelésével, mely kifejezi, hogy sikerült teljesíteni a XII. kongresszus feladatait, határozatait a megye viszonylataiban, és megvalósultak az előző pártértekezlet törekvései, célkitűzései. Pozitívumként értékelte, hogy az anyag részletesebben foglalkozik a mezőgazdasággal. Utalt a 12. oldalon leírtakra, miszerint m el­múlt években néhány termelőszövetkezet erején felül tervezett be­ruházásokat, és igy nehéz helyzetbe sodródott. Példaként említette a ráckevei Aranykalász Termelőszövetkezetet, amely jelentős segít­séget kapott a megyei pártbizottságtól. A termelőszövetkezeteknek arra kell törekedniük, hogy saját erőből valósítsák meg beruházá-

Next

/
Thumbnails
Contents