MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1976. április 13.
Napirend: - 1. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem jelentése a társadalomtudományi kutatómunka és a marxizmus-leninizmus (ML) oktatásának helyzetéről. - - Jelentés. 11–26.
- 8 tás bevezetésére. Mind a két tanazéknkk, valamint a hallgatóknak általános-véleménye, hogy a tanulócsoportos oktatás bizonyul a leghatékonyabb oktatási rondszornok. Minthogy ez az oktatáni rendszer jelentősön növeli mind ah óraszámokat, mind ah oktatók óraterhelését, megvalósításának személyi és egyéb feltételeit még meg kell teremtenie Az egységes nevelési ráhatást a következő eszközökkel biztost ják: Központi tematikákat a tanszéki vita és a kollektiva közös állásfoglalása alapján a karok jellegéhez alkalmazzák. Minden tanév megkezdése előtt az előző év tapasztalatai alapján átdolgozzák a tantárgyak tematikáját és programját. A hallgatók részére - a kidolgozott programnak megfelelően - rámutatót kéozitenek, melyben szerepelnek: a fő témák , a némákhoz kapcsolódó résztémák éo ellenőrző kérdések, kiselőadások témái, irodalomjegyzék, az alapfogalmak,. A programokhoz elkészitik a nevelési célkitűzéseket is 0 Az egyeáges szemlélet és ráhatás érdekében előkészítőket, és tapasztalatcsere megbeszéléseket tartanak* Az egyes témák oktatási-nevelési tapasztalatainak összegyűjtée^ azok értékelése után abban is megállapodnak, hogy milyen kérdésre, melyik témánál szükséges a tanév során újra visszatérni. A tanszékek oktatói a lelkiismeretesen végzett oktatói munka alapján folyamatosan igyekeznek ezámonkérni a tananyag elsajátítását® Az egységes ráhatás a követelményszint egységesítését is igényli. A tanszékeken alapjában, egy-egy tárgynál egységes követelményrendszer érvényesül, az oktatók azonos számonkérési rendszerrel dolgoznako Nem sikerült rzonhan még maradéktalanul elérni minden hallgatónál a folyamatos évközi felkészülésüket és az irodalom rendszeres tanulmányozását. Az egységes ráhatást erősiti, hogy a két marxista tanszék rendszeresen a különböző tájékoztatókról együttes megbeszélést, illetve vitát tart. Esetenként közös elméleti vitákat rendeznek /kutatási részeredmények, egyes elméleti témák, stb./ Ezek számát és rendszerességét helyes lenne még tovább