MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1970. december 22.
Napirend: - 1. Az oktatási reform helyzete és a további feladatok. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 2–7.
Göndics Zoltán elvtárs: A pedagógusok 31 %-a párttag, A pedagógusok hivatástudattal végzik munkájukat. Ezt mutatja az is, hogy egy sor önálló pedagógus pártszervezet jött létre. Igaz, hogy a pedagógusokra erősebben hatnak a társadalmi ellentmondások, hiszen a szülök a társadalom különböző rétegeiből tevődnek össze. Tudják azt' is, hogy csak azt tudjuk elosztani amit megtermeltünk, de.mindig felvetődik a kérdés, hogy jó igy az elosztás? Amikor a pedagógusokról beszélünk - miután egyre jobban elnőiesedik ez a pálya akkor szem előtt kell tartanunk a nők helyzetére hozott Központi Bizottsági határozatot. A pedagógusok túlterheléséről szólva el kell mondani azt is, hogy a pedagógusok nem végeznek elég kutató és tudományos munkát, A "Köznevelés" hasábjain sem pl. a gyakorló pedagógusok cikkeit lehet olvasni, hanem ezeket ujságirók irják. A megyében erősen érződik a főváros elszivó hatása. /Nagykáta, Monor, a budai járás térségében igaz ez a legjobban./ Pl. ebben az évben a dabasi járásban a fenti okoknál fogva 22 pedagógus állás ürült meg. Feszitő a lakás probléma. Az oktatási reformot nem lehet befejezettnek tekinteni, állandó jellegű folyamat kell, hogy legyen, S. Hegedűs László elvtárs: ,7 y - .-. •; r : t L - A tanterem-ellátottságra vonatkozóan elmondja, hogy iskoláink többsége 4o-6o éves, igy gyorsabb felújítási munkára lenne szükség. Jobban igénybe kellene venni e tekintetben a társadalmi szervezeteket. Pl. a gödöllői járásban ez olyan mozgalommá vált, mint a "Televiziót minden iskolának!" mozgalom. -A szülői munkaközösségekben rejlő lehetőségeket jobban ki kell használni. Dr. Csicsay Iván elvtárs: A reform célkitűzései továbbra is helytállóak. A jelentés 8,^oldalának megállapításával nem ért egyet, A jelentés ugy fogla1^állást, hogy a megvalósulás üteme nem kielégítő, llem kielégítő voltának oka, szubjektív, helyi okok. Gyakran a mostoha körülmények akadályozói a hatékony munkának, E tekintetben feladatunk: - a szolgáltató tevékenység javítása; - a tanácsok "légkörének" megjavitása; - a hivatástudat növelése. A költségvetésből való részesedés: Az 1 főre eső művelődésügyi költségek továbbcsökkenést mutatnak az országoshoz viszonyítva, helyi erőkből nem oldható meg; a másik ezzel összefüggő probléma: a decentralizálás ujabb átmeneti problémákat jelenthet.